2026. április 11., szombat - Leó

Üzleti hírszerzés - szerda, 24 január 2024

Már 21 503 pályázó nyújtott be előregisztrációs kérelmet, amelynek négyötöde az első 24 órában érkezett be. A pályázati lehetőséggel élő családok ingatlanonként akár 5 millió forint

Világszerte jelenleg több mint 30 millió elektromos jármű (EV) közlekedik az utakon, és ez a szám 2030-ra már 350 millió is lehet. Az akkumulátoraik tűzvédelme

Tízből kilenc diák pontosan tudja, hogy mit kell tennie a bankkártyája elvesztése esetén – derült ki az MBH Bank és a DUE Médiahálózat által indított

A zsarolóvírus, vagyis a ransomware a vállalati körben a legelterjedtebb kibertámadási forma. Tévhit, hogy az elsődleges célpontot a bankok jelentik. A technológiailag igencsak felvértezett pénzintézetek

Feje tetejére állhatnak idén a globális gazdasági folyamatok a több mint 4 milliárd embert érintő politikai választások miatt. Egyebek mellett a májusi európai uniós és

Az európai földgázárak szabályozatlansága, nem átlátható rendszere olyan kockázati tényező, ami minden mezőgazdaságban érintett cég számára is probléma – mondta a Trend FM Nap Vendége

Évről évre egyre több műanyagterméket állít elő az emberiség, melyeknek csupán csak egy töredéknyi részét, 9 százalékát hasznosítják újra, ami óriási probléma. Az azonban

A magyar vállalkozások megerősítése és teljesítményük növelése érdekében a kormány 2023 végén arról döntött, hogy további 200 milliárd forintos keret biztosításával 2024. július 1-jéig meghosszabbítja

Célegyenesbe ért az M6-os autópálya zárószakaszának fejlesztése. Jelenleg a próbaüzem és a műszaki átadás-átvételi eljárás zajlik, így hamarosan teljessé válik az Adriai- és a Balti-tenger

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője