2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
Úgy véli, olyan munkahelyen dolgozik, ami környezettudatosabb már nem is lehetne? Mérettesse meg vállalkozását/szervezetét a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért pályázatain! 2023-ban is lehet nevezni
Vajon mi a helyzet a koppenhágai Kis hableány szobráról vagy a brüsszeli Atomiumról készült fényképfelvételekkel? Mit mond a magyar szabályozás? Szigorúbb vagy enyhébb, mint az
Az okos város kifejezés egy olyan település vízióját jelenti, ahol a technológia összes vívmánya az emberi jóllétet szolgálja. A világ több pontján szinte a semmiből
Az ingatlanos karrier kifizetődő. Ingatlanosként egy fillért sem lehet keresni. Számtalan vélemény kering az emberek fejében, amikor az ingatlanközvetítői pályára gondolnak. De mi az igazság?
Míg Romániában a társadalom 96 százaléka saját tulajdonú lakásban él, addig Németországban kevesebb mint fele. A görögök mindössze 10 százaléka biztos abban, hogy a következő
Többnyire kedvező változást hoznak az energetikai tanúsítványra vonatkozó, illetve az épületenergetikai szabályozásban a május végén megjelent rendeletek, de fennáll a kockázata annak, hogy lesznek, akik
Ahogy az élet sok más területén, úgy a raktárautomatizáció esetében is célravezető a fokozatosság elve. Ennek érdekében érdemes lépésről lépésre alkalmazni az új technológiák bevezetését.
A debreceni Csapó utca másik oldalán építhetik meg a tulajdonosai a Fórum II-t, a tervek szerint a két épületet gyalogoshíddal is összekötnék. Bővítené a debreceni
Magyarországon az egyik legnagyobb tévhit az, hogy a vállalkozónak mindent egyedül kell csinálnia. Ez azonban az üzleti világ szakértői szerint nem igaz, az együttműködő üzleti
Hosszas tervezést és szervezést követően 2024. áprilisában…
Szerdán, a Nyitrabányán tartott kihelyezett kormányülés után…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
A régió összes fővárosánál drágábbak lettek mostanra…
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint…
Az év elejétől egyértelmű növekedés érzékelhető a…
Kifizetődő döntésnek bizonyult a Robotzsaru nevű robot…