2024. december 22., vasárnap - Zéno
A hazai úttörők egyikeként a tervek szerint 2024-től a Klikkmarketing is bevezeti a négynapos munkahetet. Gál Kristóf, a cég tulajdonosa arról beszélt, az innovációk területén
Az ITBN 2023-ban a szakma kerekasztalára teszi a hitelesség kérdését az AI korában. Ha el akarjuk kerülni az AI által készített dezinformációs kampányok és a
Kipróbálta már ön is, hogy nézne ki harminc évvel később, vagy ha épp ellenkező neműként született volna? Esetleg megnézte magát valamelyik kedvenc filmje főszereplőjeként? Ha
A Női terek a Cervantes Intézet női témákkal foglalkozó, rendezőnők alkotásait bemutató sorozata október 11. és 15. között várja az érdeklődőket a Toldi Moziban. A
Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak
Csillagok után kulcsokat is osztogat majd a Michelin Guide, a legjobb éttermek mellett 2024-től az arra érdemes szállodák is bekerülnek majd kalauzukba.
A kormány célja, hogy hazánk minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, ennek érdekében júliustól átalakult a hulladékgazdálkodás és a brüsszeli elvárásoknak megfelelően bevezettük a kiterjesztett
A klímaváltozás megállítása érdekében a világnak csökkentenie kell épületeink szén-dioxid-kibocsátását. A jelentések ismételten kimutatták, hogy az épületek, pontosabban az ezeket használó emberek a világ szén-dioxid-kibocsátásának
Új, szuper rendezvényre invitálunk Titeket: október 14-én ötödik alkalommal szervezzük meg a GREEN MARKET-et, Budapest legzöldebb vásárát a Klauzál téri Vásárcsarnokban!
A lakásfelújítás, azon belül pedig a fürdőszobák felújítása sokaknak okozott már fejtörést és bosszúságot. A valóban jó szakemberekre hónapokat kell várni, rengeteg a kosz, mérgesek
A Jégfesztivál 2025. január 31-ig kerül megrendezésre…
Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös javaslatot…
Európában továbbra is Magyarországon az egyik legmagasabb…