2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Üzleti hírszerzés - szerda, 20 július 2022

Az újrahasznosított üveg ipari felhasználása évente közel 320 tonnával csökkentheti bolygónk szén-dioxid kibocsátását, ami összesen 34 500 kWh energiának felel meg. Az üveg végtelenszer újrahasznosítható

Új fogyasztóvédelmi szabály mentheti meg a fogyasztókat ezentúl a boltok átverős akcióitól. A miniszteri rendeletmódosításra azért volt szükség, hogy az európai uniós irányelvnek

A tesztek az utolsó, a klinikai III. fázisban vannak, az eddigi eredmények szerint a szert használó igazoltan Covid-fertőzöttek orrnyálkahártyájáról 48 órán belül 99 százalékban eltűnt

Mi lesz a magyar kriptopiaccal?  Mélyrepülés van a kriptopiacon, ami már hónapok óta tart. Mindez annak fényében, hogy jelenleg a világ gazdasági helyzete sem a

Hosszú éveken keresztül az volt a jellemző, hogy a vidéki kistelepülésekről, falvakból igyekeztek az emberek inkább a városokba költözni. Ezzel pedig szépen lassan elkezdtek elnéptelenedni

A Strabag kivitelezésében a CLC-Construct közreműködésével létre jött új gyáregység háromszorosára növelte a Vajda-Papír alappapír-gyártási kapacitását.

Megkezdte Magyarországon az első kockázati logisztikai fejlesztését Európa legnagyobb raktárfejlesztője, a Panattoni. A beruházás keretei között egy 17 300 négyzetméteres "last mile" típusú ipari park

Hat békés esztendő után újra előkerült a vasárnapi boltzár ötlete. A kissé megvariált vasárnapi boltzár újbóli ötletével ezúttal egy alkalmazotti szakszervezet állt elő. A helyzet

Az Immofinanz több mint 5000 négyzetméteres területre kötött új bérleti szerződést a nemrégiben modernizált myhive Haller Gardens irodaházban. Az új ügyfél az irodaház különböző szintjein

A Népliget közelében, a Fradi-pálya tőszomszédságában kiépülő új irodanegyedben található Liberty irodaház júniusban, a tervezett időpontban elérte a szerkezetkész állapotot. A fővárosi IX. kerületi Könyves

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője