2024. május 9., csütörtök - Gergely

Üzleti hírszerzés - szerda, 05 január 2022

Az ingatlanpiac minden szegmense nehéz és fordulatos évet hagyott maga mögött. A befektetők az irodapiac alakulását izzadták végig - megnyugtató konklúzió nélkül - miközben legalább

Az idei évben több mint 200 alkalommal írtunk valamilyen esemény kapcsán a logisztikai ingatlanok piacáról, vagyis heti átlagban közel négyszer, de nemcsak a hírek száma

A koronavírus kezdeti felbukkanása 2020-ban még okozott izgalmakat a megelőző évek tempós bővüléséhez szokott hazai kiskereskedelemben, de több más országgal ellentétben nem borította a lakossági

A tavalyi év után, 2021-ben is számos témában készítettünk nagymintás felméréseket. Kutatásaink kitértek többek között a lakosság lelkiállapotára; a hazai élelmiszerboltokban kapható

A felhasználók várakozása szerint 2030-ban úgy fogunk majd bevásárlóközpontokba látogatni, hogy a kiterjesztett valóságot kínáló okosszemüvegek vagy épp a mozgásérzékelős ruhák révén nemcsak a fizikai,

Félelemmel teli, izgalmas évet zárt az amerikai ingatlanpiac. Rengeteg a bizonytalanság, de van pár érdekes fejlemény is.

Fordulatos éven van túl a hazai ingatlanpiac. Az év elején a gazdaság még a lezárásoktól volt megdermedve, azonban nyárra a korlátozások feloldásával nem csak a

Ez a legjobb hír idén az irodapiacról. Minden más téren csak feszültség, izgalom és bizonytalanság volt jellemző. Beruházások alig indultak, a bérlők még mindig nem

A Realista ingatlanpiaci hírportál 2021-ben is számos izgalmas interjút készített a hazai ingatlanszektor prominens szereplőivel, a szakvállalatok, ingatlanfejlesztők vezetőivel. Most az elmúlt év legérdekesebb gondolatait,

A verseny célja, hogy megtalálja és bemutassa azokat az eredményes vállalatokat, akik ma Magyarországon fenntarthatóan, kiemelt fontossággal, "öko-tudatosan" és környezetkímélően gyártanak innovatív termékeket, adnak

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details