2026. május 24., vasárnap - Eszter

Üzleti hírszerzés - hétfő, 22 február 2021

A Covid–19-világjárvány alapjaiban változtatta meg a hazai munkaerőpiacot, miközben munkavállalók és munkáltatók tömegei egyszerre próbálhatták ki, milyen a megszokottól eltérő körülmények között dolgozni. Vajon hogyan

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Fogyasztói Portálján megtalálható „Az Innovációs és Technológiai Miniszérium 2021. évi Fogyasztóvédelmi Hatósági Ellenőrzési és Vizsgálati Programja” című dokumentum, mely

Új módszerekkel, a banki ügyfélszolgálati telefonszám meghamisításával, az ügyfelek számítógépére vagy mobiltelefonjára távoli elérést biztosító kémprogramok telepítésével, illetve ismert internetes szolgáltatókra hivatkozva próbálják csalók megszerezni

A beruházások és fejlesztések ösztönzése áll a kormány Gazdaság-újraindítási akciótervének középpontjában – jelentette ki Varga Mihály a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetők értekezletén.

Megkezdődik a belvárosi Alba Plaza nagyszabású korszerűsítésének és bővítésének előkészítése, amelynek köszönhetően a bevásárlóközpont kívül és belül is jelentősen megújul. A teljes körű felújítás keretében

Az Aldi végzett az első helyen az Egyesült Királyság egyik legismertebb fogyasztóvédelmi magazinjának értékelése szerint, miközben a Tesco, a szigetország legnagyobb áruházlánca a harmadik helyre

A Covid-19-világjárvány alapjaiban változtatta meg a hazai munkaerőpiacot, miközben munkavállalók és munkáltatók tömegei egyszerre próbálhatták ki, milyen a megszokottól eltérő körülmények között dolgozni. Vajon hogyan

A legmodernebb technológiával szerelik fel a Fényeslitkén épülő East-West Gate terminált. A világon elsőként 5G-technológia segítségével, távolról irányítják majd a terminál teljesen automata, egészen finom

Egy éven belül befejeződhet a csurgói turisztikai központ kivitelezése. Korábban már beszámoltunk róla, hogy átfogó turisztikai fejlesztés zajlik a Somogy megyei Csurgón. A 2014-ben indult

A hosszú távú cél egy repülőgépipari központ létrehozása; a békéscsabai repteret egy zéró emisszióval bíró Greenporttá alakítják át.Bővülő reptérrel, új helikoptergyárral és képzőközponttal fejlesztik Békést.

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője