2025. december 1., hétfő - Elza

Üzleti hírszerzés - csütörtök, 23 július 2020

A maszkviselés és a tömeg kerülése beépül a magyarok közel 65%-ának életébe, és ha nem muszáj, nem tömegközlekedéssel utaznak - derült ki az OTP Bank megbízásából

Az idei évben megjelent világjárvány előre nem látható módon alakította át a lakáspiacot, azonban a tavaszi visszaesés után a nyár eleje ismét fellendülést hozott. Minden

A legkedveltebb balatoni nyaraló célpontokhoz képest félúton, de ingatlanárakban is féláron találhatjuk meg következő lakásunkat, házunkat amennyiben a Velencei-tó régióját választjuk. Mostanra már szinte Budapesti

Az eddig itthon kizárólag internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu megnyitotta első magyarországi üzletét a budapesti Erzsébet körúton. A hagyományos bolti kereskedelem felé való nyitással a vállalat tovább

Csütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok, a felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, de a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott

Egyes kormányzati források szerint is jó lenne, ha mielőbb döntés születne az újabb szigorításokról, hiszen az idő múlásával csak nőnek a veszteségek.

Azt eddig is sejthettük, hogy a járványidőszak sokak megélhetését megnehezítette, esetleg teljesen el is lehetetlenítette. Az mégis meglepetésként érinthet bennünket, hogy még a negyvenesek közt

A Váci út legújabb és egyben egyik leglátványosabb irodaháza, az Agora Tower júniusban nyitotta meg kapuit a bérlők előtt. Az épület bérbeadására a ConvergenCE kapott

Tipp

Időrendben

« Július 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál, 2025. december 6-7.

Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál, 2025. december 6-7.

More details
A gyár, ahol 45 perc alatt készül el egy lakóház

A gyár, ahol 45 perc alatt készül el egy lakóház

More details
Az átalakuló befektetői térkép új nyerteseket és feltörekvő kihívókat mutat

Az átalakuló befektetői térkép új nyerteseket és feltörekvő kihívókat mutat

More details
Klasszis TopDesign: többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel

Klasszis TopDesign: többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel

More details
Első bérlőjét köszöntötte a VGP Kecskemét II Park

Első bérlőjét köszöntötte a VGP Kecskemét II Park

More details
A CA Immo sikeresen értékesített egy irodaparkot Csehországban

A CA Immo sikeresen értékesített egy irodaparkot Csehországban

More details
114 új lakással bővítette német portfólióját a magyar ingatlantársaság

114 új lakással bővítette német portfólióját a magyar ingatlantársaság

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
K+F támogatás és adókedvezmény: együtt is működik

K+F támogatás és adókedvezmény: együtt is működik

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője