2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Üzleti hírszerzés - szerda, 13 május 2020

A Covid-19 koronavírus miatt a német szövetségi kormány az egyes tartományokkal közösen azt a döntést hozta, hogy 2020. augusztus 31-ig minden nagyszabású rendezvényt

Eltűntek a nagy hétvégi bevásárlások, és egyre többen igyekeznek letudni a vásárlást egy helyen, az online rendelések pedig kilőttek a brit Tesco tapasztalatai szerint. A

A kiskereskedelmi üzletek forgalomarányos bérleti díjai a járvány hatására mérséklődhetnek. Az irodák és az élelmiszerkereskedelemi egységek esetében ugyanakkor a bérleti díjak stagnálása várható – mondta

A járvány utáni időszakot taglaló előrejelzések szerint jelentős változásokra számíthatunk az irodák funkcióját illetően.

A Restaurant Brands International vezérigazgatója, Jose Cil beszélt arról, hogy milyen feltételek mellett nyitják meg a vállalatcsoporthoz tartozó láncok, mint a Burger King, a Tim

A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében - jelentette ki Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán közzétett

Nemhogy hátráltatja, hanem inkább felgyorsítja a cloud szolgáltatásokra való átállást a magyarországi cégeknél a koronavírus-járvány. Még csak másfél hónap telt el a koronavírus magyarországi felbukkanása

A kereskedelmet, vendéglátást, fodrászatokat és strandokat is újranyitják május 18-tól Olaszországban a koronavírus miatti járványkorlátozások eredetileg tervezett fokozatos feloldása helyett - jelentették be az olasz

A koronavírus-járvány a feje tetejére állította az ingatlanpiacot is. Az elmúlt két hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy a főváros belső kerületei iránt csökkent a

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője