2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés - szerda, 25 március 2020

Mondhatni szerencsére, hogy a technológia jóval korábban rendelkezésre állt, mint ahogyan szükségessé vált. A Sharp a világ egyik legnagyobb fejlesztő és gyártó cége profi megoldást

Hogy pontosan kinek (melyik szervezetnek), vagy milyen célra, arról később döntenek, de a 250 millió forintos összeg biztosan segíti a küzdelmet a koronavírus elleni harcban.

Azon országok kormányzati hatóságai, ahol az IMMOFINANZ kiskereskedelmi ingatlanokkal rendelkezik és üzemeltet, nemrégiben korlátozásokat vezettek be és különféle intézkedéseket hajtottak végre a koronavírus (COVID-19) visszaszorítására

Az utóbbi hetek heves tőkepiaci mozgásai miatt a magyar befektetők között is akadt olyan, aki sok pénzt vesztett befektetési alappal, igaz, jelenleg nem lehet egyetlen

A Tópark a legismertebb lakóparknevek egyike a budapesti agglomerációban. Igaz, mindenki onnan ismeri, hogy befejezetlen torzója egy évtizeden keresztül hatalmas, posztapokaliptikus betoncsontvázként meredezett az M1

A készülő irodaházakat a szokásos, 40 százalék környéki kiadási szinttel adják át, és a bérlők sem mondják fel tömegesen szerződéseiket – mondta el az Eston

A koronavírus-járvány előtt az alkalmazottak alig néhány százaléka dolgozott távmunkában, most azonban sok cég számára ez jelenti a megoldást a dolgozók egészségének megóvása, és a

A pénzügyi elemzők hiperpesszimisták a koronavírus teremtette gazdasági helyzetben: szinte kivétel nélkül arra számítanak, hogy a 2008-ashoz hasonló visszaesés jön a fejlett gazdaságokban. Kína már

Senki nem volt felkészülve az utóbbi hetek történéseire: a koronavírus miatti rendelkezések sokak megélhetését sodorták veszélybe a vendéglátóiparban és azon túl is. Mielőtt azonban cégvezetőként

Noha a szállodaipart ütötte ki elsőként a koronavírus-járvány, az üzleti kapcsolatok feléledésével a felépülése is az elsők között kezdődhet meg - írja szerdai számában a

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője