2026. július 1., szerda - Annamária

Üzleti hírszerzés - kedd, 10 március 2020

Miközben folyamatosan érkeznek az új irodaállományok, az üresedési ráta alacsony marad, hiszen a jelentős előbérlet miatt is szinte pillanatok alatt felszívja a piac az új

A logisztikai piacon továbbra is ritkán indul fejlesztés spekulatív alapon, így az éves átadási volumen az előző év előbérleti szerződéseivel áll szorosabb összefüggésben - derül

A TECHAGRO Európa harmadik legnagyobb mezőgazdasági technológiai szakvására, amelyen főként cseh, német, olasz és francia vállalatok vesznek részt, és általában a szomszédos országok mezőgazdasági szakemberei

Miközben egész Európának, így hazánknak is a koronavírus elterjedésének megfékezéséért kell példátlan összefogást mutatnia, már látható, hogy nem csupán az egészségünk, hanem a gazdaságunk is

Az evosoft WING által fejlesztett székháza hat emelettel és négyszintes mélygarázzsal épül fel a Duna-parton a KÉSZ Építő Zrt. generálkivitelezésében.

A dubaji épület mindössze egyetlen gép segítségével készült el.

Ez abból derül ki, hogy az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. és a Veres Tibor érdekeltségébe tartozó Arcadia Befektetési Alapkezelő Zrt. a Gazdasági Versenyhivatalnál

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője