2026. június 9., kedd - Félix

Üzleti hírszerzés - kedd, 09 július 2019

Nem fogynak igazán jól az iPhone-ok, így a szerződésben rögzítettnél kevesebb OLED-kijelzőt vásárolt az Apple a Samsung Displaytől. Ez azonban súlyos százmilliókba kerül számára. Az

Lassacskán az összes informatikai rendszert érintő adatbiztonsági problémára titkosítási technológiákkal igyekeznek megoldást találni. Csakhogy a titkosítás egyáltalán nem olyan hatékony védelmi módszer, mint gondolnánk. Félünk

A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. megállapodott a T-Systems Magyarország Zrt. eladásával kapcsolatos főbb pontokról – közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)

Drasztikus visszaesést hozott az elmúlt két hónap a XIV. és XVI. kerület ingatlanpiacán is. Ez azonban a szakértő szerint nem kizárólag a CSOK-változásokkal

Aranykorát éli a magyarországi turizmus. Az iparág 2010 óta folyamatosan erősödik, évről-évre egyre több külföldi választja utazási célul hazánkat, de a magyarok utazási kedve is

Tavaly hackerek feltörték a légitársaság informatikai rendszerét, és közel félmillió ügyfél adataihoz jutottak hozzá. Ezért a brit adatvédelmi hivatal, az ICO 183,39 millió font (azaz

Tipp

Időrendben

« Július 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője