2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Londoni előrejelzések szerint több tízezer befektetési bankár veszítheti el állását az idén és jövőre a londoni Cityben a globális bankközi likviditási válság miatt, és emiatt…
Az Egyesült Államokban eddig csak idén januárban 25 különböző esetben tûntek el különböző személyes adatok a bankoktól és más cégektől. Most ez a szám 28-ra…
Mióta létezik televízió, mióta létezik számítógépes játék, azóta próbálják bebizonyítani, hogy az ezekben fellelhető erőszak, további, de már valós erőszakot szül a felhasználókban. A próbálkozások…
A VDSzSz Szolidaritás által február elsején hajnali három órától határozatlan időre meghirdetett sztrájk miatt késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. Pénteken hajnali 3 órakor megkezdődött a…
Bár hétfőn engedtek korábbi bérkövetelésükből a Volán-dolgozókat képviselő szakszervezetek, egyezség nem született. Amennyiben kedden sem sikerül közös nevezőre jutniuk a munkáltatóval, szerda kora reggel az…
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni -…
Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése – jelentette be Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője