2026. február 7., szombat - Tódor

Újabb országos sztrájk sújthatja a Volánt

2008-01-29 1090

Bár hétfőn engedtek korábbi bérkövetelésükből a Volán-dolgozókat képviselő szakszervezetek, egyezség nem született. Amennyiben kedden sem sikerül közös nevezőre jutniuk a munkáltatóval, szerda kora reggel az egész országban megbénulhat a távolsági buszközlekedés. Ez a legkevésbé sem hiányozna a Volánoknak...

...amelyek az elmúlt hat évben több mint 62 millió utast vesztettek, a tavalyi évet pedig rekordméretû veszteséggel zárták. A hétfő délutáni bértárgyaláson sem sikerült megállapodni a Volán-társaságoknál mûködő szakszervezeteknek a munkáltatók képviseletében tárgyaló Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével (KKVSZ).

Az inflációnál is kisebb béremelést ajánlanak


Az egyezség annak ellenére nem jött létre, hogy a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) bérfejlesztési igényét 7,5-ről hét százalékra, a béren kívüli juttatásra vonatkozó elvárását pedig évi 60 ezerről 48 ezer forintra mérsékelte. Ez összesen – a KKVSZ szerint - 9,4 százalékos jövedelemfejlesztésnek felelne meg.

A KKVSZ viszont csupán 5,5-7 százalékos jövedelemfejlesztést tart elképzelhetőnek, amin belül négy százalékos bérfejlesztést hajtana végre. Mindez azt jelentené, hogy a Volán-dolgozók reálbére 2008-ban csökkenne, hiszen az idei év egészében elemzők 5-5,5 százalékos inflációval számolnak.

A Kapos Volán nem sztrájkol

Hétfő este megállapodás született a KKSZ kaposvári tagszervezete és a Kapos Volán Zrt. vezetése között az idei béremelés mértékéről, így a cégnél elmarad a szerdára tervezett sztrájk. Idén – 2007-hez hasonlóan - hét százalékkal emelkedik majd a vállalati átlagkereset, amin belül a fizikai dolgozók (buszsofőrök és -szerelők) bére nyolc százalékkal, a szellemi állományé pedig négy százalékkal fog növekedni. Ami a béren kívüli juttatásokat illeti, a szakszervezet a korábban kért évi 32.700 forint helyett megelégedett 12 ezer forinttal.

Amennyiben a kedden délelőtt folytatódó tárgyalásokon sem sikerül egyezségre jutni, akkor a Volán-társaságoknál mûködő szakszervezetek  - a KKSZ, az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége – beváltják korábbi sztrájkfenyegetésüket, azaz január 30-án üzemkezdettől nyolc óráig az egész országban letehetik a munkát a dolgozók.

Tavaly már volt országos sztrájk

Az érdekképviseleti szervek egyébként már 2007-ben is tartottak egy országos méretû sztrájkot: november 27-én üzemkezdettől reggel hét óráig 3-4 ezer menetrend szerinti autóbuszjárat nem közlekedett. A megmozduláshoz akkor csaknem minden sofőr csatlakozott, a buszpályaudvarokon pedig az akció ideje alatt alig voltak utasok. 

A dolgozók akkor azért tüntettek, hogy az autóbuszvezetők korkedvezményre jogosító ideje ne függjön a vezetett jármû típusától. A Szociális- és Munkaügyi Minisztérium végül vállalta, hogy a javaslatot idén az Országgyûlés elé terjeszti és támogatja, így a KKSZ aláírta a minisztériummal az erről szóló megállapodást. Három másik Volán-szakszervezet viszont megtagadta ezt, mivel nem láttak garanciát arra, hogy az Országgyûlés valóban a sofőrök számára kedvező döntést hoz majd a kérdésben.

Ötből négy veszteséges

Tavaly a 24 Volán-társaságból mindössze négy volt üzemi szinten eredményes, a többi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, mondta Saslics Elemér a Világgazdaságnak.

Ami a mostani történéseket illeti, a bérfejlesztések kérdésének súlyát mutatja: míg a mintegy 23 ezer dolgozó fizetése tavaly az összkiadás több mint felét vitte el, addig például az üzemanyag "csupán" alig több mint ötödét. Fennáll tehát a veszély, hogy a menedzsment a bérköltségek terhére próbál a korábbi éveknél jobb eredményeket elérni.

Növekvő veszteség, csökkenő utasszám

Azokon lenne is mit javítani, hiszen - ha csak a számokat nézzük - a Volán-társaságok az elmúlt években lejtőre kerültek. Míg 2000 és 2004 között a cégek - az együttes teljesítményüket figyelembe véve – rendre nyereségesek voltak, addig 2005-ben mínusz egymilliárdos, 2006-ban mínusz 2,6 milliárdos, tavaly pedig mínusz 7,6 milliárdos üzemi eredményt voltak kénytelen elkönyvelni.

(Forrás: www.mfor.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője