2025. szeptember 12., péntek - Mária

5,7 milliárdos magyar áfacsalás: félresikerült vádalku

2012-03-07 2888

Minden idők legnagyobb, 5,7 milliárdos magyar áfacsalása nem is hazai ügy, hanem szlovák, ezért kérte Pozsony M. Mihály kiadatását. M.-et az ügyvédje szerint megvezette az ügyészség, de kiderült hogy a helyzet ennél bonyolultabb. Az eredmény mindenesetre valóban az, hogy a férfi vallott,...

...  kisétált, majd rögtön újra elfogták, és most az lesz a kérdés, kiadják-e Szlovákiának. Miként kedd reggel az Index a Blikk nyomán megírta, egy rekordnagyságú, 5,7 milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja ellen vádalku nyomán ejtették a vádat. M. Mihály cserébe beszámolt az ügy befolyásos szlovák résztvevőiről, majd szombaton kisétált a miskolci börtön kapuján. A sarkon azonban lecsapott rá a rendőrség, mert Szlovákia közben kérte a kiadatását.

Ha mindez valóban így történt volna, az súlyos visszaélést jelentene. A vádalku lényegében egy szerződés a gyanúsított és a vádhatóság között: a gyanúsított terhelő vallomást tesz valaki másra, cserébe pedig megkapja a szerződésben meghatározott eljárási kedvezményt. Ha az ügyészség visszaélt a helyzettel, és úgy tett ígéretet M.-nek az eljárás megszüntetésére, hogy tudta, azonnal újra rács mögé kerül, az nemcsak tisztességtelen, hanem alapjaiban ásná alá a vádalku intézménye iránti bizalmat.

Bátki Pál ügyvéd, büntetőjogász az Indexnek az ügy megítélése szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a szlovák hatóságok ugyanamiatt az ügy miatt kérték-e M. Mihály kiadatását, mint amiben vádalku keretében megszüntették az eljárást.

Foltatás az index.hu oldalon >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője