2025. augusztus 3., vasárnap - Hermina

Az Arcadom Zrt. irányító ellen indult ügyészségi eljárás

2012-03-07 1921

A napokban két Arcadom Zrt.-s irányító ellen indult ügyészségi eljárás korábbi munkahelyeikhez kötődő ügyeik miatt. Demján Sándor ingatlanberuházási érdekeltségének vezérigazgatóját, Csapó Tamást a Honvédelmi Minisztérium médiacégénél elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították meg, ...

... a menedzsmenthez tartózó Nagy Kálmán, a nemzetvédelmi egyetem  volt kancellárja ellen pedig sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség. Az Arcadomnál és környékén előszeretettel alkalmazzák a jó kapcsolatokkal és széles szakmai tapasztalattal rendelkező exnyomozókat és HM-eseket.

Szinte egy időben szivárgott ki az ügyészségről, hogy egy 70 milliós fiktív szerződés miatt hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium médiacégének egyik korábbi vezetőjét, valamint, hogy egy nyolcmillió forintért egy piaci grillcsirkéssel „megíratott” szakértői anyag miatt vádat emeltek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt kancellárja ellen. Arról azonban nem esett szó, hogy jelenleg mindketten, Csapó Tamás és Nagy Kálmán is a Demján-csoport fő építőipari vállalkozásánál, az Arcadom Zrt.-nél dolgoznak.

Az Index információi szerint Csapó néhány éve már Demján közvetlen környezetében tevékenykedik, tavaly márciusban azonban az Arcadom igazgatósági testületből egyenesen a vezérigazgatói posztra léptették elő a leváltott Hajdu László helyére. Csapó rövid idő alatt Demján Sándor egyik legfőbb bizalmasa lett, ő képviselhette például a cégcsoportot a sokmilliárdos üzlettel kecsegtető, állami futballstadion-építésekről tartott tárgyalásokon is.

Folytatás az index.hu oldalon >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

More details
Dobozok a rivaldafényben

Dobozok a rivaldafényben

More details
Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details
A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője