2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Több mint kétszázmillió forintos adócsalást derítettek fel

2009-10-16 1034
Több mint kétszázmillió forintos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; kiderült egy cégről, hogy fiktív költségszámlák felhasználásával 233 millió forint adót csalt el és több millió forint áfahiányt is okozott – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) pénteken az MTI-vel.


A nyomozás – amely az APEH feljelentése alapján indult – kiderítette, hogy a cég 2007-ben ruházati termékek vásárlásáról kiállított fiktív számlákat állított be a könyvelésébe és ezzel 7 millió forint áfahiányt okozott, továbbá 8 millió forint áfát kísérelt meg jogosulatlanul visszaigényelni.

Kiderült az is, hogy a gazdasági társaság képviselője az áfahiányon túl társasági adó, az osztalék után fizetendő személyi jövedelemadó és különadó tekintetében is jelentős összeggel, összesen 233 millió forinttal rövidítette meg a központi költségvetést azzal, hogy jelentős összegû fiktív költségszámlákat használt fel az adóbevallásaiban – olvasható a VPOP közleményében.

A nyomozók lefoglalták a gazdasági társaság könyvelését, a cég képviselőjét pedig gyanúsítottként hallgatták meg – tették hozzá.
 
Forrás: www.mno.hu
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője