2026. május 18., hétfő - Erik

Adathalászat vállalati szinten

2009-08-17 812
A Sophos negyedéves jelentése szerint a vállalatok egyre jobban tartanak az adathalászattól és a közösségépítő weboldalak által jelentett kockázatoktól. A Sophos egy olyan felmérést készített, amelynek során arra volt kíváncsi, hogy a vállalatok miként vélekednek az adathalászat és a közösségépítő weboldalak által jelentett kockázatokról.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a cégek esetében is fokozódik az aggodalom. A megkérdezett vállalatok kétharmadánál ugyanis mind aggasztóbbnak találják az adathalászatot, valamint egyre inkább nem nézik jó szemmel, hogy az alkalmazottak különböző céges információkat is megosztanak a közösségépítő szolgáltatásokon keresztül.

A Sophos felhívta a figyelmet arra, hogy a kártékony programok és a kéretlen elektronikus üzenetek egyre nagyobb mennyiségben terjednek az olyan webes szolgáltatások felhasználásával, mint amilyen például a Twitter, a Facebook vagy a MySpace. Graham Cluley, a biztonsági cég egyik szakértője úgy vélte, hogy a nagy "Web 2.0-ás" vállalatoknak meg kellene vizsgálniuk a saját rendszereiket, és meghatározni azokat a teendőket, fejlesztéseket, amelyek révén meg tudják védeni az egyre nagyobb számban regisztráló felhasználókat a vírusoktól, az adatlopásoktól, az online csalásoktól valamint a spamektől.

A Sophos statisztikáiból az is kiderül, hogy a cég idén, az első hat hónapban kétszer annyi új kártékony programot fedezett fel, mint az előző év hasonló időszakában. Az első félévben a kéretlen levelek aránya a globális email forgalmat alapul véve 89,7 százalékot ért el.

A Sophos külön kiemelte azon rosszindulatú programok terjedésének veszélyét, amelyek hamis antivírus alkalmazásnak álcázzák magukat, és alaptalan biztonsági riasztásokkal próbálják rávenni a felhasználókat a "teljes értékû" szoftverek megvásárlására. A Sophos szakemberei minden egyes nap átlagosan 15 olyan új weboldalt fedeznek fel, amelyek ilyen hamis biztonsági programokat terjesztenek.


(Forrás: www.computerworld.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője