2024. május 12., vasárnap - Pongrác

Mocsárra épült ipari kocka az új tévészékház

2009-07-10 1023
Elkészült a Magyar Televízió új, hatvanezer négyzetméteres gyártóbázisa, amit a televízió idén nyártól havi egymillió euróért fog bérelni 18 évig. Eztán eldöntheti, hogy megveszi, kiköltözik vagy további 20 évig kibéreli a Bojtár utcában a Finta Stúdió által tervezett monstrumot.

A házba már a bútorok is bekerültek, és néhány élő mûsort innen is sugároznak, de az átköltözés még csak most jön.A bérbeadó, a Wing Zrt. (korábban Wallis) tulajdonában álló Milleniumi Média Kft. által szervezett bejáráson nézhettük meg, hova költözik át a Magyar Televízió a Szabadság téri székházból legkésőbb július 31-ig. Az MTV 80-as években épített, Kunigunda utcai 8-as és 9-es stúdióinak telephelyén (cím szerint a Bojtár u. 41-47-ben) 2007-ben kezdték el felhúzni az új székház épületeit, teljes egészében csak februárban adják át a létesítményt. Jelenleg az épület beszabályozása folyik, az MTV beruházási főosztálya vizsgálja az irodaházat.

Herdálás

A tévészékház helyzete eddig teljesen abszurd és elszomorító módon alakult. A Szabadság téri székházat az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. 2006-ban adta el 4,5 milliárd forintért egy kanadai tulajdonosú beruházó cégnek, a Palace 17. Kft.-nek, aki luxuslakásokat épít majd benne. Az ÁPV már az eladáskor 1,5 milliárdot bukott az üzleten, hiszen a tévétől 6 milliárdért vette meg. Mivel az eladáskor még nem volt új tévészékház, az MTV már két év óta arra kényszerül, hogy visszabérelje a Szabadság téri ingatlant, az Index informátora szerint nagyjából évi kétmilliárd forintért. Ez két év alatt 4 milliárd, tehát a kanadai tulaj szinte ingyen szerezte meg a város egyik legjobb helyén álló, impozáns épületet. A televízió pedig az ingatlaneladásból bejött pénzének a kétharmadát már a bérlésre költötte.

Az új székház sem lesz a tévé tulajdona, hanem a szerződés szerint havi 993 ezer euróért, azaz havi 276 millió forintért bérli majd a Milleniumi Média Kft.-től 18 éven keresztül. Az MTV így egy évben 3,3 milliárd forintot fordít majd csak az ingatlanra. A megállapodás szerint a 18 év leteltével az MTV eldöntheti, hogy megveszi-e az épületegyüttest, kiköltözik vagy további húsz évre bérbe veszi.

A Milleneumi Média Kft.-t a televízió székházának felépítésére 2001-ben az ÁPV Rt. alapította 4,6 milliárd forint törzstőkével. A tulajdonjog később a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz került, de 2004 szeptemberétől a Magyar Állam szerepelt tulajdonosként, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság csak képviselte azt. Nyílt értékesítési pályázaton az akkori Wallis Ingatlan Zrt. 2006 decemberében vásárolta meg.

Technika

A másik sarkalatos pont az új bázissal kapcsolatban, hogy az épület ugyan elkészült, viszont a technikai tender körüli kavarások [3] miatt mûszaki felszerelésének még a pályázatát sem nyerte el senki. Az MTV a korszerû, időtálló televíziós stúdiótechnika (IT alapú, HD minőségû) telepítésére 2007. decemberében kiírt technológiai tenderre 2009. január 12-ig várta a végső ajánlatot. Az MTV eredmény helyett viszont most módosítani kényszerült a mûszaki paramétereket (csökkentették a technikai tartalmakat), a határidőt pedig kitolták február 2-re. Az indoklás szerint a gazdasági válság okozta költségvetés-csökkentés miatt volt erre szükség.

Az új székház terveit még 2000-ben készítette az óbudai gyártóbázis vezető tervezője, a Finta Stúdiónál dolgozó Fekete Antal, és ezeket a terveket az MTV változtatás nélkül el is fogadta. Fekete eddigi legismertebb munkája a Westend City Center kereskedelmi tere és a Mûszaki Egyetem informatikai karának épülete, jelenleg pedig a lebontott budai Skála [4] helyén épülő dél-budai városközponton [5] (vagy ahogy ő hívja, kis Westenden) dolgozik.

Az impozáns Szabadság téri tévészékházat 2009-ben egy steril falanszter fogja felváltani, mert tervező imádja a vasrácsokat, a porszórt fém hullámlemezt, és a beton színét. Az irodaépületbe belépve monumentális folyosótér tárul elénk, ez még elsőre tetszetős is, de a tér egy idő után már zavaró, mert az IKEA-stílusú lámpák, a recepciós pult mûbetonja, és az hogy minden kocka, kicsit sem barátságos. Hiába toldottak be néhol faanyagot a barátságosság jegyében. "Itt nincs márvány, se gránit, mint a mostani székházban. Itt glett van és faanyag, ez az épület inkább funkcionális" - fogalmazta meg saját szavaival.

Tetszetős viszont, hogy az irodaépület mögötti parkoló elé felhúztak egy füves domboldalt, és az is, hogy az irodák ablakai kertre néznek, világosak. A tervező szerint 8-900 irodai dolgozónak van hely, de ezek olyan tágasak, hogy ha összehúzzák magukat, még 2-300 fő befér.

A vezető tervező elmondta, hogy munkájának csak a húsz százaléka a tervezés, a többit a leendő bérlővel való egyezkedés tette ki. Ennek esett áldozatául az a terve is, hogy az egész épület a szürke hullámlemezzel legyen beborítva. Az MTV képviselői ugyanis spórolásra hivatkozva a falat sárgára és zöldre festették, ami így a kerteken kívül az egyetlen üde színfoltja lett a kockamonstrumnak, viszont Fekete úrnak nagyon nem tetszik.

Az építkezést több tényező is bonyolította, mint például az, hogy a telek korábban egy mocsár volt, amit annak idején a Kaszás dûlő földjéből töltöttek fel. A talajvíz szintje itt megegyezik a terepszinttel, így kockázatos lett volna mélygarázst építeni, csak egy pinceszint van az épület alatt, amiben a csövek futnak. Az is nehézség volt, hogy légifolyosó alatt van a terület, így a stúdiók akusztikai szigetelése sem volt egyszerû.

Költözés

A televízió a költözést már tavaly november 7-én elkezdte az akkor átadott csarnokrészbe különböző tárak áttelepítésével. Az archív filmtekercsek, 1500 köbméternyi díszlet, a hatezer darabos bútortár, 120 000 jelmez és 60 000 kellék már átkerült. A már átadott, felújított stúdióblokk 1-es és 2-es stúdióiban kiépült az informatikai háttér és a világítástechnika. November 19. óta ebben az épületben már gyártanak mûsort – tájékoztatott az MTV sajtó osztálya. A TV Ügyvédjét például már innen sugározzák élőben, a stúdiókat ideiglenesen közvetítő-kocsikkal keltették életre.

Egyelőre csak a tárak és a stúdiók mûködéséhez szükséges személyzet tartózkodik Óbudán, az MTV többi munkatársa majd csak az irodaépület és az új stúdióépület használatba vétele után kezd el költözni több szakaszban, 2009. június végéig folyamatosan. Azok a mûsoros területek, amiknél a legnagyobb az élő adás aránya (hír- és hírháttér mûsorok, sport), csak a folyamat végén költöznek majd. A költözés ideje alatt párhuzamosan gyártják a mûsorokat mindkét helyen. Az ütemterv szerint február 28-án köthetik meg a szerződést a szállításra, és az MTV szerint négy hónap alatt feszített ütemben elvileg teljesíthető a szállítás és rendszerintegráció.

Nem akarásnak

A Magyar Televíziótól névtelenül nyilatkozó dolgozó szerint a munkatársak több okból sem lelkesednek a költözés miatt. Leginkább azért, mert nonszensznek tartják, hogy megint egy olyan épületben lesznek, amit bérelniük kell. Felmerül még az a kérdés is, hogy az új médiatörvény-tervezet egységesnek tekinti a közszolgálati médiumokat (a Magyar Rádiót, a Duna TV-t és az MTV-t), ezért az lenne a cél, ha ezek egy helyen lennének, de az új telepen viszont nem építettek helyet a többi közmédiumnak.

Az is gond szerintük, hogy a belvárosból kijjebb kell menniük. Ez a közlekedés miatt is problémás, illetve amiatt, hogy a napi politikai mûsorok vendégeit ezentúl messzebbre kell majd kivinni, eddig pl. a minisztériumok közelsége ebből a szempontból kedvező volt. Az MTV belső informatikai rendszerén visszaszámláló mûködik, ma azt jelezte, hogy 197 nap van hátra a költözésig. A változás könnyebb feldolgozása érdekében pszichológus foglalkozik a dolgozókkal.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details