2025. augusztus 18., hétfő - Ilona

Éljen a farhát! - Csirkehiány alakulhat ki itthon a válság miatt

2009-04-16 1126
Hiány alakulhat ki a következő hónapokban egyes csirketermékekből a hazai piacon, mert erőteljesen élénkül a baromfihúsok iránti belföldi kereslet – mondta lapunknak Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BT) elnöke.

Elsősorban az olcsóbb áruféleségekből (farhátból, szárnyból, nyakból és aprólékból) lehetnek átmeneti ellátási gondok, mivel a feldolgozók raktárkészletei is kimerültek. A növekvő igények miatt már a húsvét előtti hetekben is „el kellett osztani” a feldolgozóipari csirkeszállítmányokat a kereskedelmi megrendelések között – fogalmazott az elnök.

Az értékesítési lehetőségeket elsősorban a gyenge forint javítja, mert fékezi a jelentős konkurenciát támasztó importot, miközben az exporttermékek (főként a csirkemell) külpiaci pozícióit erősíti.

Ma ráadásul a tejes európai piac hiánytüneteket mutat, mivel a világ egyik legnagyobb termelőjének számító brazil Sadia SA jelentősen csökkentette csirkeexportját a vállalat pénzügyi ellehetetlenülése miatt. Emellett a keresletet nálunk az is növeli, hogy a baromfitermékek ár- és minőségi szempontból egyre nagyobb előnyt élveznek a hazai fogyasztóknál a sertés- és marhahúsokkal szemben.

(Forrás: www.vg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

More details
Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

More details
Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője