2025. május 5., hétfő - Györgyi

Tízezrek kerülhetnek az utcára

2008-11-06 564
A legálisan foglalkoztatottak száma a tavalyi 12 ezres esés után az idén 15 ezer fővel csappanhat meg, az infláció miatti bevételkiesés és a lánctartozások fokozódása után a tömeges csődök jönnek majd - írta a csütörtöki Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) alelnöke kifejtette, a mostani...
...válság és a 2006 óta tartó folyamatos visszaesés együttes hatására két év alatt 25 százalékkal, vagyis a 2003-as szintre mérséklődik az ágazat termelése. 

A szakember szerint száz vállalkozásból 98 hitelből mûködik, a likviditási problémákat pedig fokozza, hogy drágultak a hitelek, emelkedtek a banki költségek, és mindemellett nehezebb kölcsönhöz jutni. 

A banki finanszírozás visszaszorulásával a lánctartozások száma minden valószínûség szerint tovább növekszik majd. A "bent ragadt" számlák összértéke - a szakember becslései alapján - 400 milliárd forintra rúg, ám ennek jó, ha a felét kifizetik az adósok. 

A hitelek elapadását ellensúlyozhatnák a nemzetgazdasági beruházások, ám ezek számottevő megjelenésére 2009 második fele előtt nem számíthatunk - mondta a Magyar Nemzetnek Koji László.

(Forrás: www.hirszerzo.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A világ legnagyobb Zara-üzletét nyitják meg

A világ legnagyobb Zara-üzletét nyitják meg

More details
Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

More details
Napirenden a Rákosrendezőre tervezett Parkváros koncepciója

Napirenden a Rákosrendezőre tervezett Parkváros koncepciója

More details
A WING által fejlesztett RTL Liget nyerte az Év Irodaháza 2024 díjat

A WING által fejlesztett RTL Liget nyerte az Év Irodaháza 2024 díjat

More details
1 millió új munkahelyet is hozhat a blokklánc-technológia 2030-ig

1 millió új munkahelyet is hozhat a blokklánc-technológia 2030-ig

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
Friss felmérés: A magyar autós öreg járművet vezet, és maga végzi a szerelést

Friss felmérés: A magyar autós öreg járművet vezet, és maga végzi a szerelést

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője