2026. május 1., péntek - Fülöp

A maffia is benne van az élelmiszer-hamisításokban?

2008-06-27 1146

Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint a nemzetközi maffia és hazai követői egyaránt részt vesznek a magyarországi élelmiszer-hamisításokban. Ezt azzal magyarázta, hogy rendkívül erős a verseny és a piac szereplői minden eszközzel próbálják leszorítani költségeiket, így rendkívül erős a késztetés a szabályok megkerülésére.

Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos az MR1-Kossuth Rádió Napközben címû mûsorában arról is beszélt, hogy az ellenőrzés nagyon nehéz, hiszen a termelés, a feldolgozás és az értékesítés hosszú láncot alkot és a rengeteg külföldi termék komoly kockázatot jelent. A kormánybiztos a fogyasztóknak azt ajánlja, hogy gondosan válasszák ki a terméket, se élelmiszert, se gyógyszert ne vásároljanak ott, ahol az eladási körülmények nem tipikusak.

Becsléseken alapul az az adatközlés, amely szerint az élelmiszermaffia nagyobb hasznot vág zsebre, mint a drogmaffia - mondta Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója. Azt ugyanis senki nem tudja, hogy a drogbûnözők mekkora hasznot zsarolnak ki a függőségbe taszított fiatalokból.

Idehaza korábban a húsárukkal történt szavatossági hamisítás, újabban a mézhamisításokról érkezik sok panasz. Gyakori, hogy bioterméknek hazudnak nem bioárukat, illetve afrikai bóvlit EU-terméknek tüntetnek fel a bûnözők. Egy új törvény hatására akár kétmilliárdos bírságot is kaphat az a cég, amelyik nem tartja be az élelmiszerekre vonatkozó egészségügyi előírásokat.

Kondorosi Ferenc kormánybiztos azt reméli, hogy a jog erősen körülbástyázza az élelmiszerbiztonságot. A fogyasztóknak azt javasolja: gondosan válasszák ki azokat az árukat, amelyeket megvesznek, s otthon gyermekeik elé tesznek. „Nagy felelőtlenség aluljáróban húst venni!” – fogalmazott.

Az élelmiszerbiztonság új kifejezés, a jogba még nem épült be, ám érzékletesen fejez ki egy új kockázatot, amely a feldolgozó láncokban, azaz nehezen ellenőrizhető folyamatban nyit kaput a bûnözés előtt. Egy hallgató azt javasolja: emberölési kísérletért ítéljék el az élelmiszerbûnözőket.

(Forrás: www.mr1-kossuth.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

More details
A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

More details
A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

More details
BorsodChem:

BorsodChem: "Komoly feladat megszerettetni a kémiát"

More details
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

More details
Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

More details
Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője