2025. július 29., kedd - Márta

MÁV ÁBE: négyen előzetesben

2008-04-14 712

Négy embert, a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) egymilliárdos sikkasztási ügye miatt őrizetbe vett férfit, köztük a biztosító első emberét helyezte előzetes letartóztatásba vasárnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság; két további gyanúsítottnak a házi őrizetét rendelték el.

 Fővárosi Bíróság sajtókapcsolati titkársága közölte: a bíróság vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte K. Bálintot, K. Lajost, F. Gyulát és T. Tibor Károlyt a vám- és pénzügyőrség által különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt indított ügyben. Két további gyanúsítottat, K. Melindát és T. Krisztinát a bíróság házi őrizetbe helyezett.

A biztosító elnök-vezérigazgatójának, Kiss Bálintnak és lányának, Kiss Melindának az ügyvédje, Zamecsnik Péter a távirati iroda érdeklődésére elmondta: az ügyészség a szökés és elrejtőzés, a bûnismétlés, valamint az összebeszélés és az eljárás sikerének meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a hat gyanúsított előzetes letartóztatását.

A bíróság ezeket a veszélyeket a két védence közül Kiss Bálint vonatkozásában látta megalapozottnak, ezért őt előzetes letartóztatásba helyezte. Kiss Bálint jelenleg kórházban van, ezért az előzetes letartóztatását is ott hajtják végre, a hatóság gondoskodik őrizetéről.

A végzés nem jogerős, ellene a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek. A kényszerintézkedésekről a Fővárosi Bíróság dönt jogerősen.

Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője még szombaton közölte: a pénzügyőrök által őrizetbe vett emberek között van Kiss Bálint, a biztosító elnök-vezérigazgatója. A többiekkel kapcsolatban Sipos Jenő csak annyit mondott, ők "közremûködtek" az ügyben. Az MTV Híradója úgy tudja, az elnök-vezérigazgató egyik családtagját is őrizetbe vették.

A gyanú szerint egymilliárd forintot utaltak át a káresetekre elkülönített tartalékból különböző bankszámlákra, ahonnan fel is vették a pénz egy részét.

(Forrás: www.fn.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője