Nyomtatás

Mindentlátó kontaktlencsét kapnának az amerikai katonák

2008-03-31 561

Olyan kontaktlencsét fejleszt az amerikai védelmi minsztériumának katonai kutatórészlege, amelyen keresztül a katonák stratégiailag fontos adatokat, számértékeket, térképeket vagy képeket láthatnak a harctér egyes pontjaihoz kötve, függően attól, hogy éppen hol vannak vagy mit csinálnak.

Ennél is láthatatlanabb lenne
az amerikai katonák új szeme

Ahogy korábban már a hvg.hu beszámolt erről, a washingtoni egyetem mérnökei olyan nyomtatott áramkörökkel és LED-ekkel ellátott kontaktlencsét fejlesztenek, amelyeket képernyőként használva játékra, filmnézésre vagy séta közbeni internetezésre lehet használni. Hasonló fejlesztésről számolt be szerdán a DARPA.

A bejelentés szerint a kutatólaborokban olyan mikro- és nanoméretû képernyőket fejlesztenek, amiket akár átlátszó kontaktlencseként is lehet hordani, mindezt pedig 3-5 éven belül már a harcmezőkön kívánják hasznosítani. A bejelentés érthető okokból kifolyólag nem tér ki a használandó gyártási, mûködtetési vagy adatátviteli technológiákra, így nem tudni, hogy lézer- vagy LED-alapú megjelenítőmódszerekkel adnak-e majd új látótereket a csapatoknak.

A Wired értesülései szerint a megvalósításban azok a "metaanyagok" játszhatnak jelentős szerepet, amelyekről az elektromágneses hullámok nem visszaverődnek, hanem áthatolnak azokon. A különféle mintákba rendezett metaanyagok révén láthatatlanná lehet tenni testeket vagy negatív fénytörési indexet lehet adni hullámoknak, így például sokkal erősebb lencséket és mikroszkópokat lehet létrehozni. Míg ez egyelőre csak spekuláció, a DARPA már bejelentette: a 2009-es pénzügyi évben 3 millió dollárt szánt az áttetsző kijelzők fejlesztésére.

 

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó elemek

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság