2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Hackerek okoztak több nagy áramszünetet

2008-01-22 821

A CIA illetékesei egy konferencián árulták el, hogy tavaly több nagy áramszünetet hackerek okoztak az Egyesült Államok területén kívül. Azt nem tudják, hogy kik hajtották végre ezeket az akciókat.A SANS által megrendezett SCADA 2008 konferencián a hírszerzés több munkatársa is felszólalt, előadásaik során pedig fény derült arra...

...amit eddig szigorúan titkosan kezeltek. Megtudhattuk, hogy 2007 során több nagy, olykor számos várost érintő áramszünet hackertámadás következményeként lépett fel, ez pedig előrevetíti, hogy a jövőben újabb hasonló akciókkal kell számolnunk.

A CIA kiemelte, hogy egyelőre nem tudják kik tehetők felelőssé a kimaradásokért, ám abban biztosak, hogy az egyes kormányokat, illetve az illetékes szervezeteket meg akarták zsarolni. Az előadások során arról nem esett szó, hogy mely országokat és azon belül pontosan mely régiókat érintette a jelenség, a hivatal mindössze annyit árult el, hogy nem az Egyesült Államokról beszélnek. Meglehetősen komoly tevékenységről van szó, egy alkalommal például több nagyobb várost is érintett az áramszünet, így a hackerek kezében most komoly fegyver van.

Az USA a tavaly szeptemberben a CNN által is közvetített illusztráció után szigorításokra szánta el magát. Akkor az illetékesek a televízióban nézhették végig, amint egy csapat megbénítja az egyik erőmû generátorának mûködését felügyelő számítógépes rendszert, majd leállítja magát a generátort. Ez azonban nem éles támadás, hanem az idahói nemzeti laboratórium kísérlete volt, ami nagyon is jól megmutatta egy ilyen akció potenciális következményeit. Ezt követően a Federal Energy Regulatory Commission (FERC) kidolgozta a szigorítások tervezetét és a napokban életbe léptette a nyolc fő lépésből álló programot. Ebben a kibertámadások kivédésére koncentrálnak, biztosítva a számítógépes rendszerek érintetlenségét.

Az amerikai illetékesek további változtatásokat terveznek, hogy megnöveljék az összes potenciálisan érintett rendszer biztonságát. Már régiókban azonban nem ilyen egyszerû a kérdés és előfordulhat, hogy újabb kimaradásokat okoznak a támadások.

(Forrás: www.sg.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője