2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Terrorizmus az interneten: az EU határozatot készít

2007-12-10 791

Az Európai Unió kerethatározatot készít arról, hogy milyen lépéseket kellene tenniük a tagállamoknak az interneten közzétett terrorista felhívások, a terroristatoborzás, illetve a terrorcselekmények elkövetésére alkalmas eszközök előállítására vonatkozó információk terjesztése ellen.

Az unió bel- és igazságügyi miniszterei pénteken Brüsszelben megállapodtak abban, hogy az internetes tartalom ilyen irányú korlátozásakor figyelembe kell venni a tájékoztatás szabadságának elvét is - mondta el az MTI-nek Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter. Mint hozzátette, e vonatkozásban Magyarországon is jogalkotási kötelezettség, nevezetesen a büntető törvénykönyv módosításának a szükségessége merül majd fel.

Az uniós szakminiszterek döntöttek arról is, hogy az egyes magánjogi szerződéstípusok esetében jogvita esetén milyen szempont alapján kell eldönteni, hogy mely ország joga alkalmazandó, ha az egyes nemzeti jogszabályok közt tartalmi ütközés van.

A felfüggesztett büntetések kölcsönös elismerése és végrehajtásának felügyelete tekintetében - az eredeti, teljes egységességet szorgalmazó indítványhoz képest - az a kompromisszum született az uniós országok között, hogy egy állam csak akkor köteles felügyelni egy, a területén tartózkodó, de egy másik uniós államban elítélt személy felfüggesztett büntetésével kapcsolatban az esetleges korlátozó intézkedések betartását, ha a cselekmény, ami miatt a büntetést kiszabták, abban az országban is jogellenes cselekmény, ahol az érintett tartózkodik.

Az EU bel- és igazságügyi miniszterei megállapodtak abban is, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető információk internetes közzététele során nem elég, ha az egyes országok tetszésük szerint kiválasztott tartalmakat tesznek közzé elektronikusan, hanem bizonyos fajta információkat minden tagországnak fel kell tennie a megfelelő ineternetes oldalakra. Magyarországnak is lesz tennivalója azzal kapcsolatban, hogy bizonyos, igazságszolgáltatással kapcsolatos információkat nem csak magyarul, hanem sokak által értett más nyelven is fel kell majd tenni az internetre.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője