2024. június 18., kedd - Levente

A Nobel-díjas zseni is bukott a válságon

2007-08-28 461
Átmeneti likviditási válságról beszélhetünk, de azt még valóban nem látjuk, kiket és milyen értékben érint majd az amerikai másodlagos jelzálogpiac bedőlése – mondta az Indexnek adott interjújában Robert F. Engle.A Nobel-díjas közgazdász látta, hogy a krizishelyzetnek jönnie kell, de hogy mikor és hogy...

...és mikor azt már nem tudta.A tudós annak ellenére kiáll a matematikai elemzések, a számítógépekkel hozott befektetési döntések mellett, hogy azokat éppen az utóbbi hetekben számos kritika érte. Engle az üzleti életben kockázatelemzésre használt modellszámításért kapta meg a Nobel-díjat.

Sok pénzt vesztett az elmúlt hetekben?

Igen, természetesen.

Nem volt modellje, amivel előre láthatta volna, hogy jön a krízis?

Nem. Abban az értelemben igen, hogy azt jeleztem, hosszabb távon nagyobbak a kockázatok, mint korábban gondoltuk, és emiatt a volatilitás, az ingadozás nagyobb lehet a pénzügyi piacokon. De azt, hogy mikor és hogyan következik be nagyobb zavar, nem láttuk.

Szóval nem volt megjósolható, hogy ez fog történni?

Az nem, hogy így, de néhány aspektus látható volt.

Pontosabban?

Azt gondolom, mindenki tudhatta, hogy a kamatok emelkedésével a másodlagos jelzáloghitelek mint követelések bizonytalanabbá válnak. Az nem volt világos, hogy vajon ennek következményeként egyszerûen annyi történik, hogy azok az emberek, akik ezekbe ruháztak be, elszenvedik a veszteséget, és ezzel vége, vagy a következmények végiggyûrûznek a teljes pénzügyi rendszeren.

Komoly az aggodalom amiatt is, hogy a válság megmarad-e a pénzügyi szektort, egyes befektetőket, befektetéseket érintő zavarnak, vagy hatása lesz a teljes gazdasági életre és a növekedésre.

A legtöbb ember még bizonytalan ebben, nagyon komolyan gondolkodunk a kérdésen. Nekem úgy tûnik, az utóbbi hetekben egyelőre nem is az összes veszteség felmérése zajlik, hanem annak áttekintlse, hogy egyáltalán kiket érinthetett a másodlagos hitelpiaci válság. Ugyanakkor a válság mellett is látjuk: nagyon sok értelemben az amerikai gazdaság jól teljesít. A vállalati szektor magas profitot termel, részben a dollár gyengeségének és a külföldi befektetéseknek is köszönhetően.

Válságról van szó egyáltalán?

Mindenesetre ezt a szót használjuk. Lehet, hogy én túl optimista vagyok, de szerintem a válságnak nevezhető fázison túl vagyunk. Az biztos, hogy volt egy likviditási krízis. Ha csak néhány napra is, de elképesztően lezuhantak a kamatok, az USA-ban akár ötről három százalékra, mert a félelem a másodlagos hitelpiaci veszteségektől, illetve annak minimalizálása érdekében rövid időre még ezt is elfogadták a befektetők.

Ezek szerint jól tették a központi bankok, hogy pénzt pumpáltak a piacokra?

Szerintem igen, tiszteletet érdemelnek a jó döntésért. Ha a piac ilyen mértékben eltér az általuk meghatározott kamatoktól, amit ők fenn akarnak tartani, lépniük kell. Pénzt kell betenniük vagy kivenniük a rendszerből, attól függően, lefelé vagy felfelé tér el a piac a kívánt kamatszinttől. Most pénzt kellett tenni a rendszerbe, és ezt bátran megtették, jelentős mértékben.

De sokan mégis bírálták a jegybankokat, mondván, a lépéssel azt üzenik a pénzügyi szférának: kockáztassatok csak nyugodtan, nem kell nagyon odafigyelni, ha nagy baj van, majd úgyis segítünk.

Nem látom, hogy a monetáris politika iránya változott volna. Olvastam én is azokat a cikkeket, amelyek szerint a jegybankok beavatkozása kihúzta a válságba jutott befektetőket. Én nem látom, hogy kihúzta volna. A veszteséget továbbra is nekik kell viselniük. Ha a jegybankok azt észlelik, hogy a piac jelentős mértékben alacsonyabb kamatokkal dolgozik a pénzhiány miatt, mint amit ők kívánatosnak tartanak, akkor szükségszerû, hogy lépnek. De nem enyhítették senki veszteségét, maximum egy addicionális, abból fakadó veszteségtől kímélték meg a piacot, ami a pénzhiány következtében, a kereskedés leállásából következett volna be.

A krízis egyes elemzések miatt azért is lehetett ilyen súlyos, mert az utóbbi években elterjedt matematikai modellek historikus alapon, de a befektetések újszerûsége miatt csak rövid időtávval dolgoznak. A múltbeli tapasztalatok elégtelenek ahhoz, hogy a modellszámítások racionális választ tudjanak adni a krízishelyzetekre .

Kell egy kis távolság, hogy ezt meg tudjuk ítélni. Amikor jönnek a veszteségek, az alapkezelőknek bizonyos pozíciókat zárniuk kell a piacon, el kell adniuk befektetéseket, akár a későbbi veszteségek csökkentése érdekében, akár azért, mert jönnek a kisbefektetők, és kérik a pénzüket. Amikor az eladási szándék az erősebb, a befektetések veszítenek értékükből. Különösen, amikor sok azonos vagy hasonló pozíció van, és sokan akarják ezeket egyszerre eladni. És itt jön a matematikai, kvantitatív modellek szerepe: mivel ezek azonos adatokból dolgoznak, azonos ügyleteket találnak jónak. Sok befektetési alapot most meglepetésként érhetett, hogy mennyire sok azonos vagy hasonló pozíció van a piacon. Ez az oka annak, hogy sok kvantitatív alapon mûködő alap komoly veszteséget szenvedett. De ha az eladási hullám véget ér, azok, akik a most értéket vesztettnek tûnő befektetéseiket megtartották, jól is járhatnak. És a bizalom visszatérésére, az eladási hullám végére lehet számítani.

De akkor ez a válság nem erősíti meg a számítógépes modellszámítások veszélyét?

Én azt a magyarázatot szeretem, hogy miközben kicsinek látszott az a kockázat, amelyet a hedge fundok vállaltak, az valójában nagyobb volt. Márpedig ha valaki több kockázatot vállal, előbb vagy utóbb veszteségeket is vállalnia kell. Nem lennék meglepve, ha a jövőben kevesebb hedge fund mûködne, egyesek bezárnak a mostani válság eredményeképpen. De köztük olyanok is lesznek, akik egyszerûen csak rossz időpontban adták el a befektetéseiket.

Több elemzés szerint az átláthatóság hiányzik a piacon. Ezért nem is lehetett előre látni, sőt még most sem lehet, hogy ontosan kiket, milyen mértékben érintett a válság.

Nem lenne rosszabb, ha nagyobb lenne az átláthatóság? Ha mondjuk az én modellem talál egy jó üzletet, aztán azt mindenkinek megmondanák, és mindenki ugyanolyan üzletet kötne, enyhítené a válságot?

De az átláthatóság és számos szabályozó abban az értelemben hiányzik, hogy a kisbefektető nem is tudja pontosan, hogy amikor egy alaphoz viszi a pénzét, milyen kockázatot vállal.

És elhinné, ha megmondanák?

Legalábbis tudna róla.

De amikor valaki a hedge fundokhoz viszi a pénzét, akkor nem annyira a kockázat, mint az elérhető nyereség érdekli. Persze megtehetné azt is, hogy független szakértőtől kér véleményt, és nem elégszik meg azzal, amit a hedge fund mond. De nem hiszem, hogy ezt a közvetítői díjat sokan vállalnák, és azt sem, hogy ez jó megoldás lenne. Ráadásul még a hagyományos befektetési alapok sem mondják meg mindig, milyen pozíciókat is nyitottak, milyen befektetéseket eszközöltek a rájuk bízott pénzből.

Mindezzel együtt a matematikai modellek használata visszaszorulhat?

Kíváncsi vagyok. Lehet, hogy nem a modellek rosszak, hanem az eredményekre alapított kockázatszámítások. A kockázatokról rövid vagy hosszú távon lehet gondolkodni. Elképzelhető, hogy a rövid távú kockázatot kicsinek mutatja a modell, de ahogy telik az idő, a korrelációk változnak, és kiderül, hogy a hosszú távú kockázatok nagyok. Tehát egy befektetőnek a rövid és a hosszú távú kockázatokat ugyanúgy számításba kell vennie. Ez már inkább a szcenárióanalízisre mutat, amiből akár már kvantitatív becsléseket is lehet készíteni. De a pénzügyi piacok annyira komplikáltak, hogy nehéz olyan okos menedzsmenteket találni, amelyek átlátják az egészet. A számítógépek szerepe egyre nagyobb lesz. Az nem lehet, hogy nem lesznek olyan emberek, akik nem próbálnak előre jósolni piaci folyamatokat, ehhez pedig szintén számítógépeket fognak használni. Az is lehet, hogy egyes modellek most elveszítették a hitelességüket, vagy túl egyszerûnek minősítik őket, azt mondják, ezeket nem lehet használni, mert emlékeztek, mi történt 2007 nyarán. De lesznek új, más módszerekkel dolgozó programok.

A matematika mellett a pszichológiának mekkora szerepe volt? Annak, hogy egyszerre ijednek meg sokan?

Az emberek mindig elemeznek, de amikor a piacok nagyon gyorsan mozdulnak, nincs idő gondolkodni. Biztosan az is számított, hogy az emberek egyszerre, az érzéseik alapján cselekedtek.

(Forrás: www.index.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Mennyit érnek az adataink valójában?

Mennyit érnek az adataink valójában?

More details
Korábban érkezik idén a hazai dinnye

Korábban érkezik idén a hazai dinnye

More details
Tartják magukat a tévhitek, felmérték a magyar klímahasználati szokásokat

Tartják magukat a tévhitek, felmérték a magyar klímahasználati szokásokat

More details
Gasztro Grillfesztivál és Vásár, 2024. június 22.

Gasztro Grillfesztivál és Vásár, 2024. június 22.

More details
Brutális, közel húsz százalékos emelkedés várható az építőipari árakban

Brutális, közel húsz százalékos emelkedés várható az építőipari árakban

More details
Meghirdették a 24. ARC közérzeti pályázatot

Meghirdették a 24. ARC közérzeti pályázatot

More details
Nagyon beindultak a zöld lakáshitelek

Nagyon beindultak a zöld lakáshitelek

More details
Thaiföldi kézbe kerül két német áruház

Thaiföldi kézbe kerül két német áruház

More details
Az Airbnb-vel szemben egyre népszerűbb az otthoncsere

Az Airbnb-vel szemben egyre népszerűbb az otthoncsere

More details