2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Öngyilkosságba menekülnek a Renault-dolgozók

2007-02-23 941

Már három alkalmazott lett öngyilkos október óta a Renault francia autógyár egyik tervező központjában, ezért államügyészi vizsgálat indult az ottani munkakörülmények tanulmányozására. Az ügyészség azután döntött így, hogy a harmadik öngyilkos, aki múlt héten otthonában vetett véget életének, búcsúlevelében kifejezetten ...

... a munkahelyén uralkodó viszonyokkal indokolta akkor még csak tervezett tettét. Előzőleg, januárban, a cég egy másik munkatársa a tervező központ közelében lévő tóba ugrott, az első öngyilkos pedig, aki októberben megnyitotta a sort, munkahelye főépületének ötödik emeletéről vetette le magát. A CFDT érdekképviseleti szervezet szerint az alkalmazottakra egyre fokozódó nyomás nehezedik azóta, hogy a cég tavaly belső átalakításokba kezdett, egyben felszólította a Renault vezetését, hogy sürgősen tekintse át a kialakult helyzetet. A Renault szóvivője a cég "mély sajnálatát" fejezte ki a történtek miatt, és azt mondta, hogy a vállalat megvizsgálja, hogyan lehetett volna elejét venni "ezeknek a szerencsétlen öngyilkosságoknak". A híres francia autógyár profitja 2006-ban jelentősen csökkent az eladások visszaesése és az alapanyagárak emelkedése miatt.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője