2026. május 18., hétfő - Erik

Elbocsátották, bosszút állt: a kár 15 millió forint

2007-02-01 1092
Tizenötmillió forint rongálási kárt okozott az egyik nyíregyházi cégnek egy volt dolgozója, aki azt követően tette tönkre bosszúból a cég berendezéseit, hogy elbocsátották - közölte kedden a rendőrség. A 34 éves férfi még szilveszter éjjel tört be a szerszámgépgyártó vállalkozás telephelyére, ahol összetörte a gépeket - mondta ...

... a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a nyomozás eredményeként most elfogott személy kihallgatása során azt mondta, hogy saját kulcsával ment be a telephelyre, ahol a szilveszterre való tekintettel ivott egy kis pezsgőt, majd bosszúból megrongálta a drága berendezéseket. Tettével azt kívánta megbosszulni, hogy volt főnöke kirúgta. Az egykori alkalmazott azt is bevallotta, hogy a rongálás végrehajtása után a bejáratról levágta a lakatot, hogy betörés látszatát keltse, s ezzel elterelje magáról a gyanút.

(Forrás: www.hvg.hu) 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője