2026. április 9., csütörtök - Erhard

A pécsiek népszerű gyerekfesztiválját szamárság lenne kihagyni! A hagyományos szünidő-búcsúztató rendezvény középpontjában a gyermekek, az önfeledt közös játék és szórakozás áll. Babáktól a kiskamaszokig mindenkinek kínál élményeket az ingyenes fesztivál, hogy az iskolakezdés előtt még egy felejthetetlen hétvégét töltsenek el játékkal, szórakozással, kalandokkal.

Szijjártó Péter külgazdasági, és külügyminiszter augusztus 21-én a köztársasági elnök asszony nevében adta át Kapitány Istvánnak, a Menedzserszövetség elnökének, a Shell globális alelnökének a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.

A felsőoktatási intézményekbe való jelentkezésre február 15-e a határidő, aki erről lemaradt, lényegesen szűkebb körben ugyan, de még augusztus 6-a éjfélig élhetett a pótjelentkezés lehetőségével. Ez után a határidő után azonban a magyar felsőoktatási rendszerben semmilyen opció nem létezik azok számára, akik valamilyen okból kifolyólag mindkét dátumot elmulasztották. Nekik is kínál alternatívát a Collegium Humanum Varsói Menedzsment Egyetem, ahol Menedzsment szakon alap-, illetve mesterképzésben magyar nyelven 13 szakirány közül választhatnak a leendő hallgatók.

A szeptember a gyermekes családok számára különösen izgalmas időszak, hiszen a tanév indulásával új napirend kezdődik. A megfelelő iskolatáska, vonalas füzet, festékkészlet beszerzése mellett az egyik legfontosabb feladat szülőként, hogy felhívjuk gyermekeink figyelmét a biztonságos közlekedés szabályainak betartására. A balesetek megelőzése érdekében felkészültségre és tudatosságra van szükség.

Elérte legmagasabb pontját a LIVING eddigi legzöldebb lakófejlesztése, a 13. kerületi Rozsnyay utcában található Le Jardin, a franciául kert elnevezésű projekt első üteme. A 165 db lakásos ökobarát lakópark a Rákos-patak mellett épül fel, kiváló, zöld övezeti elhelyezkedéssel. A LIVING a beruházás során végig a környezettudatos megoldások alkalmazását tartja szem előtt, így alakásokat is az átlagon felüli műszaki tartalom és energiahatékony megoldások jellemzik. A lakópark kivitelezése az ütemterveknek megfelelően halad, első ütemének átadása 2024 második felében várható. A Le Jardin lakásai kitűnő választást jelentenek családoknak, idősebb házaspároknak és mindazoknak, akiknek fontos a kertvárosi hangulat. A lakóépületben még elérhetőek szabad lakások, az értékesítés folyamatos.

Átvette nyereményét a Praktiker jubileumi játékának győztese: a szerencsés újpesti házaspár nagyrészt konyhafelújításra szánja a 8 millió forint értékű ajándékutalványt és a hozzá kapcsolódó lakberendezési tanácsadást. A hazai tulajdonban lévő barkácsáruház eddigi történetének legnagyobb nyereményét kínáló játékát az idei 25 éves jubileum alkalmából szervezte. Az év hátralevő részében további akciók is várják a vásárlókat.

Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsa-verseny, fényfestés a Fő téren, Barlang és P’Art Mozi programok, kiállítások és GastroArt. A tavalyihoz hasonlóan a rendezvény ideje alatt a Dunakorzó ismét Borkorzóvá alakul. Részletes program és információ a szentendreejjelnappalnyitva.hu weboldalon és a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Facebook oldalon érhető el.

Idén lesz 19 éves Balatonkenese nyári gasztronómiai fesztiválja, az Országos Lecsófesztivál, melyet 2023. augusztus 26-án rendeznek meg a Széchenyi parkban.

2023. augusztus 24-30. között a teljesen megújult Art+Cinema ad otthont a 10. Vertigo Filmhétnek, ahol premier előtt lesz látható a legendás brit rendező Ken Loach utolsó filmje, a The Old Oak – A mi kocsmánk; a nemzetközi bestsellerből készült megkapó családi dráma, A csodák könyve; és az Oscar-jelölt Bérénice Bejo főszereplésével készült francia párkapcsolati vígjáték, a Hawaii. A jubileumi filmhéten egy teljes héten át naponta három art- és sikerfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából.

Huszonöt helyszínen háromszáz program várja az érdeklődőket Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválján. A római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatok, a rettenthetetlen gladiátorok, a fegyvereikkel mesterien vívó középkori lovagok, valamint az őseink életmódját és harcászatát megidéző magyar hagyományőrzők korhű jelmezeket öltve szórakoztatják és tanítják az érdeklődőket.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője