2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Jelentősen átalakíthatja a Velencei-tó északi partjának beépíthetőségét egy kormányrendelet, ami a Sukoró külterületén tervezett fejlesztéseket érinti. A Portfolió által kiszúrt rendelet új építési szabályokat vezet be a térségben és lehetővé teszi többek között szabadidőközpont, konferenciaközpont, oktatási, kulturális, sport és szállás funkciójú épületek létesítését – olvasható a Kormány.hu-n.

A skót kormány kedden bejelentette, hogy nem használják tovább a WhatsAppot a kormányzati telefonokon, mivel jövő év tavaszától minden „nem vállalati mobilüzenet-alkalmazást” eltávolítanak a hivatalos készülékekről.

Tulajdonost váltott a Budapest belvárosában található Tőzsdepalota, miután a Gránit Alapkezelő által kezelt Diorit magántőkealaphoz tartozó Liberty Alpha Kft., valamint az épület korábbi közös tulajdonosai – amely cégeket Andrea Suriano, a Futura Investment Management és a Futura Funds SICAV- Kappa Fund szenior menedzsere és Michael D. Tippin kanadai befektető, a Tippin Corporation alapítója képviselte – között sikeres tranzakció zárult december 12-én.

Sikeres évet tudhat maga mögött az egyik legnagyobb magyar gazdasági tanácsadó társaság, hiszen 2024-ben, a növekvő bevételek mellett WTS Legal néven jogi tanácsadással is bővült a WTS portfóliója, a VGD Hungary felvásárlásával együtt pedig már összesen 370 főt foglalkoztat. A több mint 25 éves tapasztalattal rendelkező, közel 7 milliárd forintos idei árbevétellel számoló és több, mint 1000 ügyfelet kiszolgáló cégcsoport szolgáltatásai már a tanácsadási szektor teljes spektrumát lefedik. Emellett a térség piaci igényeire reagálva egy debreceni iroda megnyitásáról is döntöttek.

Ahogy beszámoltunk már róla, Suchir Balaji, aki az OpenAI egykori kutatója volt, 26 éves korában elhunyt San Franciscóban. A hatóságok szerint halálának oka öngyilkosság volt. Balaji idén nyáron hagyta el az OpenAI-t, és nyilvánosan kritizálta a cég adatkezelési gyakorlatait, különösen azzal kapcsolatban, hogy állítása szerint az OpenAI jogsértő módon használt fel szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat mesterséges intelligencia-modellek, például a ChatGPT fejlesztéséhez.

Az információbiztonságra kockázatot jelentő sérülékenységeknek számos típusa létezik, amelyek különféle módokon veszélyeztethetik a rendszerek, illetve az adatok biztonságát. Annak érdekében, hogy a védelmi erőforrásokat pontosabban lehessen tervezi, illetve a feladatokat és a kockázatokat megalapozottabban lehessen priorizálni, fontos, hogy a biztonsági szakemberek tisztában legyenek a leggyakoribb veszélyforrásokkal. A MITRE legfrissebb sebezhetőségi toplistája is ezt a célt szolgálja.

A részletek a biztonsagportal.hu oldalán olvashatók >>

A digitalizáció rohamos fejlődése új lehetőségeket teremtett, ugyanakkor soha nem látott kihívásokat is hozott magával. 2025-ben a kiberbiztonság világa várhatóan drasztikusan átalakul. A következő években a technológiai innováció és a rosszindulatú szereplők kreativitása új szintre emeli a kibertámadásokat, miközben a védekezési stratégiák is egyre sürgetőbbé válnak.

Suchir Balaji, aki az OpenAI egykori kutatója volt, 26 éves korában elhunyt San Franciscóban. A hatóságok szerint halálának oka öngyilkosság volt. Balaji idén nyáron hagyta el az OpenAI-t, és nyilvánosan kritizálta a cég adatkezelési gyakorlatait, különösen azzal kapcsolatban, hogy állítása szerint az OpenAI jogsértő módon használt fel szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat mesterséges intelligencia-modellek, például a ChatGPT fejlesztéséhez.

Javában tart a karácsonyi bevásárlás, évről évre egyre többet költenek a magyarok ajándékokra. Sokan azonban mégsem tudják, milyen szabályokat kell betartaniuk, ha nagyobb értékű ajándékkal lepik meg szeretteiket, ahogy azzal sincsenek tisztában, mikor kell szerződni, illetéket fizetni vagy mi számít nagy értékű ajándéknak. A házastársaknak például nem kell ugyan illetéket fizetniük, de a nagyobb ajándékokról jogász segítségével kötelesek szerződést készíteni - hívja fel a figyelmet az index.hu cikke.

Új, élettel teli kisvárosi teret hoz létre a 11. kerületi Andor utcában a DVM group legújabb, okos és szinte nulla rezsiköltségű otthonokat kínáló lakópark-fejlesztése. Az Andor Liget hat darab zöldtetős, modern, ötszintes épülete egy több mint 3000 m2-es belső privát parkot ölel majd szellősen körbe, míg kívülről a lakók és a környékbeliek kényelmét biztosító szolgáltatóegységeket, valamint egy bárki által látogatható közösségi- és játszóteret is kialakítanak a beruházás keretében.  

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője