2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Ingatlanfejlesztés

Tulajdonost váltott a Tőzsdepalota

2024-12-17 1030

Tulajdonost váltott a Budapest belvárosában található Tőzsdepalota, miután a Gránit Alapkezelő által kezelt Diorit magántőkealaphoz tartozó Liberty Alpha Kft., valamint az épület korábbi közös tulajdonosai – amely cégeket Andrea Suriano, a Futura Investment Management és a Futura Funds SICAV- Kappa Fund szenior menedzsere és Michael D. Tippin kanadai befektető, a Tippin Corporation alapítója képviselte – között sikeres tranzakció zárult december 12-én.

A Tőzsdepalota 1905-ben készült el Alpár Ignác tervei alapján, és a Budapesti Értéktőzsde otthonaként szolgált a második világháborúig. A háború után a Magyar Televízió székháza lett egészen 2009-ig. Az épület műemléki védettség alatt áll, és a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal felügyeli.

Az új tulajdonos, a Gránit Alapkezelő célja, hogy az épületet olyan funkcióval töltse meg, amely kiemeli ikonikus építészeti státuszát, miközben megőrzi történgeit. Mikesy Álmos, a Gránit Alapkezelő elnök-vezérigazgatója szerint az évek óta üresen álló épület újjászületése pozitív hatással lesz a belvárosra, nemcsak építészeti, hanem gazdasági és turisztikai szempontból is.

Az átvilágítási és értékesítési folyamat során a Gránit a DLA Piper és a Sentient tanácsadói voltak. Az eladókat a CMS Cameron McKenna, a CBB law, a CBRE és a Cushman & Wakefield képviselte.

A Tőzsdepalota megújulása nemcsak az épület számára jelent új fejezetet, hanem hozzájárul Budapest építészeti örökségének megőrzéséhez és a városkép gazdagításához is.

| Forrás: portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője