2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Az idén a Gazdaságfejlesztési Operatív Programhoz tartozó pályázatok esetén újabb könnyítéseket vezettek be. Ezek elsősorban az úgynevezett kis projekteket érinti. A pályázónak csak siker esetén kell a szükséges igazolásokat felmutatnia, és 5 millió forintos értékhatár alatt lehetőség lesz a szerződéskötés elhagyására, amivel tetemes papírmunka takarítható meg.

Alaposan bebetonozódott egy cég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, és verseny nélkül kapja sorra a milliárdos összértékû megbízásokat. Eredetileg épp ezt akarta elkerülni az állami hivatal, de a szándék megbicsaklott. Az első szerződések idején a cég főtulajdonosa MSZP-s önkormányzati képviselő volt...

  BMW nem kevesebbet ígér az autósoknak, mint hogy az új rendszere révén képesek lesznek akár a gépkocsijukból is korlátlanul szörfölni a  világhálón és e-maileket küldeni, illetve fogadni. Mindezt a ConnectedDrive nevû program részeként kifejlesztett iDrive fedélzeti rendszer teszi lehetővé.

A feketegazdaság visszaszorítása érdekében megalakítják a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT), amely a kormány kezdeményezésére jön létre Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa vezetésével.Hétfőn alakul meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT), melynek a feladata lesz...

Virtuális világot építő terroristák kiszûrésére alkalmas szoftver fejlesztésébe fogott az amerikai kormányzat. A Reynard-projektről egy nyilvános jelentésben olvasható szûkszavú leírás. A beszámolót a hírszerző ügynökségek munkáját koordináló hivatal, az Office of the Director of National Intelligence (ODNI) készítette...

Hiába lenne itthon magas a hozzáadott érték, a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt az elektromosautógyártó magyar kisvállalkozás is külföldön épít üzemet. Pedig már most ötezer megrendelés érkezett a villanyautóra.Bár a nyugat-európai piacon egyre nagyobb igény mutatkozik a...

Az Európai Unió és a Google álláspontja szöges ellentétben áll egymással az IP-címeket illetően. Előbbi személyes adatként kezeli ezen azonosítókat, a keresőóriás azonban ezzel nem ért egyet. Az EU adatvédelmi hatósága néhány nappal ezelőtt felszólította a Google-t, hogy távolítsák el a...

Tanúsított Informatikai Biztonsági Menedzser minősítést szerzett Baki Gábor, a NetAcademia Oktatóközpont oktatója. A CISM minősítés megszerzéséhez magas követelményeknek kell megfelelni, így nem véletlen, hogy az Információrendszer Ellenőrök Egyesülete (ISACA) által alapított...

A Magyar Labdarúgó Szövetség biztonsági cégének a vezetője H. Ferenc és több társának a kezén csattant a bilincs egy 15 milliárd forintos hitelcsalás miatt. Az őrző-védő cég több mint öt NB I- es labdarúgó klub mérkőzéseit, a válogatott összecsapásait, valamint a Habsburg - család személyes biztonságát is garantálta.

A BSA is benyújtotta az USTR Különleges 301. Jelentésre vonatkozó ajánlásait .A BSA (Business Software Alliance) a szellemi tulajdont létrehozó más iparágakkal közösen 51 olyan országot nevezett meg, amelyek nem teljesítik megfelelően a kreatív munkákat, közöttük a számítógépes...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője