2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A Nestlé nettó profitja 2009-ben 10,4 milliárd svájci frank, volt, a cég idén a tavalyinál erősebb növekedésre számít. A profit összege elmaradt a svájci óriáscég által 2008-ban kitermelt 18 milliárd svájci franktól, a bázis azonban az Alconban szerzett részesedés eladását is tartalmazta. 
Néhány hónapja adták át a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) új vetőmag feldolgozó üzemét Szenttamáson. A több mint 400 millió forintos beruházás 25 százalékát a Magyar Fejlesztési Bank által jóváhagyott hitelből...
Százmilliók folyhattak el a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen keresztül magáncégekhez vagy külső intézményekhez oktatásszervezésre, indokolatlannak tûnő tanfolyamokra.
ét kínai oktatási intézmény áll a Google és több tucat más amerikai cég ellen a világhálón indított támadás mögött - jelentette a pénteki The New York Times a nyomozás részvevőire hivatkozva. A nyomozás - amelyben részt vett az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) is.
Hasonlóan a terjedő európai gyakorlathoz, a szerzői jogvédők Magyarországon is a törvény szigorával tiltanák le a netről az illegális letöltőket. Az internet monitorozását azonban aligha lehet a személységi jogok megsértése nélkül gyakorolni.
Összesen huszonnyolc személyre terjed ki a nyomozás, amely a tavalyi olaszországi G8-csúcstalálkozóhoz kötődő építkezésekre kiírt pályázatok körüli visszaélések ügyében folyik – közölte a firenzei ügyészség.
Az amerikai NetWitness informatikai biztonsági vállalat a világ eddigi egyik legnagyobb hacker támadását térképezte fel. Az akció során 75 ezer számítógépet fertőztek meg 196 országban.
Hárommilliárd forint értékben, jelentős uniós támogatással épül biobrikett gyártó üzem és biomassza tüzelésû erőmû a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beszterecen. A komplex energetikai beruházás alapkövét csütörtökön tették le.
Már legalább 75 ezer számítógépet fertőztek meg egy kártevővel, a távirányítható PC-kről pedig többek közt közösségi oldalak és netbanki szolgáltatások belépési adatait tulajdonítják el netbûnözők.
The Hungarian office of Colliers International has recently issued its updated market analysis for the industrial market. „While 2008 was a year of records in the Budapest industrial real estate market, 2009 was the year of adapting; the dynamics of the market led to a considerable slow down in activity.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője