2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Tömeges katasztrófa okozása és a munkavédelmi szabályok szándékos megsértése miatt 200 millió eurós kártérítésre kötelezte a torinói bíróság az Eternit nevû azbesztgyártó multinacionális vállalatot, amely az ötvenes évek óta több mint kétezer ember halálát okozta Piemontban.
 2012 év eleje sikeresen indult a Biatorbágyi WestLog DC számára, hiszen újabb bérlő a Partner in Pet Food Hungária választotta raktárbázisának a logisztikai központot. A cégcsoport a sajátmárkás állateledelek piacán Európa elsőszámú gyártója és két jelentős kapacitású gyárat is üzemeltet Magyarországon.
A Colliers International budapesti irodája megjelentette legújabb szállodapiaci jelentését, melyből kiderül, hogy a 2011-ben Magyarországon a szálláshelyek enyhe visszaesést regisztráltak. „A KSH előzetes adatai alapján a visszaesés azonban nem általános; míg a külföldi vendégéjszakák száma 3%-kal nőtt, a belföldieké 4%-kal csökkent.
A közösségépítő weboldalak és szolgáltatások komoly népszerûsége nyilvánvalóan a hatóságok figyelmét sem kerüli el, hiszen ezek révén olyan információkhoz juthatnak, amelyeket a bûnüldözésben fel tudnak használni, akár a nyomozati munka elősegítése, akár bizonyítékok begyûjtése céljából. Úgy tûnik azonban, hogy az FBI nem elégedett azzal, ...
Tavaly lehetett először hallani Németh Attila ügyéről, amikor kiderült, hogy a 26 éves magyar fiatalembert azzal vádolták meg az amerikai hatóságok, hogy behatolt a Marriott informatikai rendszerébe, és abból bizalmas adatokat tulajdonított el még 2010-ben. Az ügy felgöngyölítésébe az amerikai titkosszolgálat is bekapcsolódott, ...

ImageFogamzásgátlás azóta létezik, amióta az emberiség, hiszen a szexualitás végigkíséri életünket, napjainkat. Természetesen az ősi egyiptomban és az antik görög világban másképpen védekeztek a nők a nem kívánt terhesség ellen, de a mai kor felvilágosult hölgyei számára, már számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy önmaguk számára a legmegfelelőbb készítményt válasszák ki.

ImageMûtétek, sérülések, égések sebgyógyulása után képződő hegek kezelésére.
A Contractubex® különböző típusú hegek kezelésére alkalmazható a seb bezáródása után. Hatását úgy fejti ki, hogy elnyomja a hegszövet növekedését, és elsimítja, fellazítja a hegszövetet.
ImageA természetes szépség belülről fakad, de mi segítünk Önnek, hogy külsőleg mások is megcsodálhassák! Küldetésünk, hogy minden generációnak megadjuk a korának megfelelő szépséget és ápoltságot. Szeretnénk, hogy a rejtett szépség láthatóvá váljon, minden egyes hölgy számára.
 A várt és lebegtetett tízmilliárd dollár helyett feleannyi, ötmilliárd dolláros részvénykibocsátással megy a Facebook a tőzsdére. A világ legnagyobb közösségi oldala pontosította a tőzsdei terveit. A Facebook a sok elemző által várt tízmilliárd dolláros részvénykibocsátás helyett ötmilliárd dollárral lép az amerikai tőzsdére.
Az adóhivatal szokás szerint közzétette a legnagyobb tartozók listáját. A listán azok a magánszemélyek szerepelnek, akiknek 2011 utolsó negyedévében lett jogerős 10 millió forintot meghaladó az adóhiánya, szervezetek esetében ez a határ 100 millió forint.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője