2026. május 23., szombat - Dezső

Az FBI és a közösségi portálok

2012-02-07 2991
A közösségépítő weboldalak és szolgáltatások komoly népszerûsége nyilvánvalóan a hatóságok figyelmét sem kerüli el, hiszen ezek révén olyan információkhoz juthatnak, amelyeket a bûnüldözésben fel tudnak használni, akár a nyomozati munka elősegítése, akár bizonyítékok begyûjtése céljából. Úgy tûnik azonban, hogy az FBI nem elégedett azzal, ...

... ahogy eddig kezelte a közösségi oldalakat, ugyanis a jövőben minden korábbinál mélyebben akarja azokat megfigyelni és elemezni.

Az FBI az elmúlt napokban egy felhívást tett közzé fejlesztőcégek számára, amelyben egyrészt vázolja a közösségi oldalak megfigyelésével kapcsolatos elképzeléseit, másrészt arra kéri az érdeklődő fejlesztőket, hogy tegyenek árajánlatot egy olyan rendszer megvalósítására, amely képes lenne előmozdítani a közösségi média eddigieknél alaposabb feltérképezését. Az FBI elsősorban a Facebookra valamint a Twitterre kíván odafigyelni.

Mit is kapnának az ügynökök?

Az FBI az ügynökök munkáját egy olyan rendszer megvalósításával és bevezetésével kívánja elősegíteni, amely a nyilvánosan elérhető közösségi adatokat automatikusan feldolgozza, és kulcsszavak alapján lehetőséget biztosít a tartalmakban való pontos és gyors keresésre. Emellett az új szoftvernek képesnek kell lennie arra, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján - lehetőleg minél pontosabban - földrajzilag is nyomonkövethetővé tegye a megfigyelt felhasználók mozgását. Továbbá minél nagyobb valószínûséggel szükséges felismernie különféle bizonyítékokat és bûncselekményekre utaló jeleket, majd fel kell hívnia az ügynökök figyelmét a potenciális veszélyekre.

Az FBI az új rendszer révén kettős célt dédelget. Egyrészt előrelépést kíván elérni a bûncselekmények megelőzése terén, másrészt a már bekövetkezett bûncselekmények felgöngyölítését igyekszik megkönnyíteni, illetve felgyorsítani. Mindenestre az USA-ban meglehetősen nagy figyelmet kapott az FBI terve, ami minden bizonnyal az - elmúlt hetek egyre felfokozottabbá váló - adatvédelmi vitákban újabb kérdéseket fog felvetni, még akkor is, ha az FBI hangsúlyozta, hogy az említett fejlesztés kapcsán csak a nyilvánosan is elérhető adatok érdeklik.


Forrás: Biztonságportál.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője