2026. június 13., szombat - Antal, Anett

2014 júliusától Kosztolánczy György tölti be az Otthon Centrum Holding vezérigazgatói pozícióját. A szakember felügyeli az OC Holdinghoz tartozó ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó cégeket - értesült az OGH Hírügynökség.

Pitiáner csalók, nagypályás szélhámosok és vérbeli Rejtő-karakterek is felelősek az elmúlt évek legnagyobb fesztiválbukásaiért, melyek során mindig a közönség húzta a legrövidebbet. Két nappal a fesztivál kezdete előtt, a vízminőségre hivatkozva először váratlanul elhalasztották, majd lemondták a szervezők a balatonföldvári Fun Festet.

Európa egyik legerősebb hírszerző szolgálatává szeretné fejleszteni a polgári hírszerzésért felelős Információs Hivatalt három éven belül az annak működését felügyelő Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter. A felügyelő miniszter szerint az IH ma már felveszi versenyt a pénzügyi elemzőcégekkel.

Facebook nyereményjátékTörvénymódosítást nyújtott be demokrata és republikánus képviselők egy csoportja csütörtökön késő este a Kongresszusban. Ebben megtiltják a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) és a Központi Hírszerző Hivatalnak (CIA), hogy engedély nélkül gyűjtsenek online adatokat...

 

Facebook nyereményjátékEmelkedett a tényleges adóteher GDP-hez viszonyított aránya 2012-ben az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban, a legtöbb adóbevételt továbbra is a munkát terhelő adókból gyűjtik be a tagállamok. A magyar ráta az uniós átlag közelében van, ám nálunk ugrott meg leginkább a mutató egy év alatt, ráadásul a régiós országokhoz képest is lényegesen nagyobb a GDP-hez mért adóteher.

Facebook nyereményjátékHazánk ingatlankínálata még mindig vonzó célpont a nemzetközi szolgáltató cégek számára - tudta meg az OGH Hírügynökség a Hays Hungary felméréséből.  Magyarországon 2014 első negyedévének legnagyobb iroda bérbeadását a bel-budai Krisztina Palace tudhatja magáénak. Az épület 3150 négyzetméterére költöző új bérlő egy 300 fős call center.

A Versenytörvény számos ponton módosul 2014. július 1. napjával: bevezetik a GVH engedély-köteles fúziók engedély hiányában történő végrehajtásával kapcsolatos kifejezett tilalmat. Megjelenik továbbá kartell- és erőfölénnyel történő visszaéléssel kapcsolatos ügyekben a GVH-val történő "egyezségkötés" lehetősége. A károsultak a versenyfelügyeleti eljárás lezárása után főszabály szerint hozzáférhetnek a GVH aktájához, kivéve, ha az üzleti titoknak minősül.

Nem csak a versenypiac, hanem az állami és önkormányzati szféra ingatlan-bérbeadással foglalkozó cégei és több mint 10 ezer bérlőjük számára is hátrányosnak tartja az áfa-törvény módosítását az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) - értesült az OGH Hírügynökség.

Az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) szerint jelenleg a piacon valószínűleg legalább 400 Mrd Ft összegű olyan hitel (deviza, forint) van kb. 65-70.000 adósnál, ahol lehetne kedvezőbb konstrukciót találni. A lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség mutatója folyamatosan csökken; az új hitelek felvétele tehát egyre vonzóbb lehet, sőt, az eddig át nem árazódott hitelek kiváltása is megfontolandó.

Az ágazati különadó-törvények legtöbb esetben Magyarországon letelepedett vállalkozásokra korlátozzák az adófizetők körét. A napokban bevezetett reklámadó ebből a szempontból egy újszerű megoldást kívánt alkalmazni: míg az adó alanya egyrészt a Magyarországon letelepedett médiatartalom-szolgáltató ...

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője