2026. április 11., szombat - Leó

epitkezesA kormány új lakásáfa javaslata egyértelműen kedvezően hat a piacra az ingatlanfejlesztők szerint, kiszámíthatóbbá teszi a beruházásokat, enyhíti a kapacitás- és szakemberhiányt, fékezi a drágulást, de a legnagyobb fejlesztőket tömörítő szervezet fél évvel kitolná az építési engedély alapján biztosított lehetőséget.

arcfelismero2Bosznia-Hercegovinában már 27 olyan reklámkivetítő működik bizonyos bevásárlóközpontokban, amely arcfelismeréssel operálva jutattja célba a hirdetéseket. A technológiát egy manchesteri székhelyű brit startup, a Bidooh fejlesztette ki. Az egy éve indult cég a következő három évben háromezer ilyen interaktív kivetítőt telepít Bosznia-Hercegovinba mellett még...

taxKoji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1-en azt mondta, a jövőben a forgalmi adó visszaigénylésére is lesz lehetőség, ha a kormány elfogadja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kompenzációs csomagjában foglaltakat. Hangsúlyozta, hogy a szövetség folyamatos konzultációt folytat a Pénzügyminisztériummal...

ssdSúlyos biztonsági problémát találtak az SSD-k adattitkosításában. A kiberbiztonsági szakértők bejelentése után a Samsung gyorsan reagált, de a probléma nincs megoldva, és sok más márka is érintett. Az elég komolynak hangzó biztonsági rést a Radboud Egyetem kiberbiztonsági szakértői találták meg: Carlo Meijer és a Bernard van Gastel eredményei alapján a modern SSD-kbe épített hardveres adattitkosító technológiákat nagyon könnyű feltörni – írja a PC World.

bankkártya3Magyarországon az internethasználók háromnegyede védi a bankkártya adatait, a személyes adatokról pedig kétharmaduk biztonsági mentést készít - derül ki a Generali reprezentatív online kutatásából. A biztosító szerdai közleménye szerint a 18-75 év közötti internetezők fele vesztett már el digitalizált adatot az adathordozó eszköz hibája miatt...

szazalekA kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek - jelentette be Varga Mihály szerda reggeli közleményében.

citizen2A Váci úti CityZen irodaház a magyar telekommunikációs piac meghatározó szereplőjének beköltözésével érte el teljes kihasználtságát. A DIGI Csoport a nemrégiben megvásárolt Invitel Távközlési Zrt. budaörsi központját költöztette a Váci úti irodafolyosó A+ kategóriás épületébe.

nyugdijas2Az ENSZ számításai szerint míg 2010-ben a világ népességének közel 8 százaléka töltötte be a 65. életévét, 2050-re több, mint kétszeresére, 2100-ra akár háromszorosára nő az arányuk. A boldog időskor az anyagi biztonságon, a minőségi megtakarítási programok meglétén az egészségügyi szolgáltatások rendelkezésre állásán és a kulturált, biztonságos lakókörnyezeten múlik. 

fenntarthatosagicsucs2A Piac & Profit november 21-én ismét megrendezi a Magyar Fenntarthatósági Csúcsot, a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozóját. A kilencedik Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában  idén a technológiák, a digitalizáció által átalakult világunk és a fenntartható fejlődés viszonya áll.

jaguarBudapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztő központja - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió péntek déli Krónika című műsorában. Szijjártó Péter elmondta: a Jaguar budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője