2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

A Forest Offices Debrecen az első irodaház Magyarországon, mely Budapesten kívüli helyszínen megszerezte a LEED Gold minősítést - értesült az OGH Hírügynökség -, egyben az első itthoni új irodaház is, amely minősítése már a legszigorúbb előírásnak megfelelő LEED 4-es rendszer keretein belül került minősítésre.

Miután kellőképpen megünnepelte Elon Musk, hogy a SpaceX és a NASA közös történelmi küldetése gond nélkül, sikerrel alakult, és a SpaceX űrhajója sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáshoz, máris bejelentette a Twitterén, hogy nem csak az űrutazásban, de a közúti közlekedésben is tud újat mutatni. 

Az MLBKT, a magyar beszerzői társadalom legnagyobb szakmai szervezete 2019-ben is egynapos, izgalmas szakmai konferenciára invitál minden olyan érdeklődőt, aki munkájából vagy érdeklődéséből adódóan szívesen és lelkesen kapcsolódik be a beszerzési gyakorlatokkal kapcsolatos eszmecserékbe.

Minden idők legnagyobb járműipari botránya robbant ki 2015 őszén, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy a Volkswagen mindenkit átverve meghamisította a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adatokat. A korrupt lépés okai történelmiek, ahogy a manipuláció miatt kiszabott bírság is.

webaruhazÉpítsd meg a legvonzóbb, legjobb, legnépszerűbb webáruházat? Hogyan? A piac óriásai mindent visznek? Hol van a kisebbeknek esélyük?Nagy a harc a vásárlókért! Senki nem teheti meg, hogy ne áruljon teljes választékot.  Az érdeklődők szinte elvesznek a sok információ, választék, ár között. Mivel érhetjük el 2019-ben, hogy nálunk rendeljenek, ne a konkurenciánál?

Hiába szeretne vállalkozást indítani a magyarok túlnyomó többsége, csak töredékük mer belevágni, mert tartanak a kudarctól. Pedig egy friss pályázati programnak köszönhetően minden korábbinál kedvezőbb feltételek mellett lehet belevágni az új életbe.

A Szovjetunió végleges széthullásának napjaiban, 1990-ben Russell Guy, a térképek kereskedelmével foglalkozó Omnimap nevű cég vezetője helikopterrel érkezett az észtországi Tallinnba. Kezében egy 250 ezer dollár készpénzt tartalmazó aktatáska volt. Szovjet katonákkal ment üzletelni, akik az ország szétesésének káoszában próbáltak pénzzé tenni minden értékesíthető vagyontárgyat. Guyt fegyveres katonák várták, de az üzlet végül is zökkenőmentesen megköttetett.

A legendás Disney-rajzfilmstúdió alapítója a valóságban nem az a joviális bácsi volt, ahogy szerette magát láttatni a médiában. Könyörtelen üzletember hírében állt, aki vérbeli kaptialistaként nehezen viselte, ha munkavállalóinak olyan igényei támadtak, amelyek nem álltak összhangban az ő személyes céljaival - amik jórészt a profitszerzésről szóltak.

5,7 millió dolláros, azaz másfél milliárd forintos bírságot kapott a TikTok, az adatvédelmi szabályok megszegéséért, különös tekintettel a gyerekek személyes adataira. A népszerű videómegosztóra rövid videókat lehet feltölteni, ahol a felhasználók általában ismert dalokra tátognak. Hatalmas a követőbázisuk, rengeteg a felhasználójuk, és nagyon népszerű az app a 13 év alattiak körében is.

Van, aki megpróbálja még vonzóbbá tenni cégét, hogy pótolhassa a hiányzó munkaerőt, mások keresgélés helyett robotikával, digitalizációval oldanák meg a helyzetet. Márciusban egy kétnapos konferencián járják körül a HR és a digitalizáció közötti szoros köteléket és egyensúlyi lehetőségeket. Az idei, ezúttal kétnapos ITBusiness&Technology konferencia azt a célt tűzte ki maga elé...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője