2026. április 12., vasárnap - Gyula

Befejeződött a Liget egyik legrégibb és legszebb épületének teljes műemléki rekonstrukciója és megújítása. Eddig Olof Palme Házként ismertük, most Millennium Háza néven nyitja meg kapuit: október 26-án egy kiállítás debütál. A Millennium Háza a Városliget aranykorát bemutató, interaktív kiállítással és egy Zsolnay-kerámiákkal díszített kávéházzal nyitja meg kapuit az őszi tanítási szünet első napján. Ekkortól látogatható a rózsakert is.

Majnem 17 ezer magyar bankártyával éltek vissza az első negyedévben. Az MNB adatai szerint a csalók összességében 385 millió forint kárt okoztak a számlatulajdonosoknak.Az egy évvel korábbinál jóval több, majdnem 17 ezer visszaélés történt az első negyedévben a Magyarországon kibocsátott bankkártyákhoz kapcsolódóan, ám az okozott kár értéke már csökkent. A leírt veszteségeknek csak a töredékét viselik a kártyabirtokosok - írja a Világgazdaság.

A holland tulajdonú FrieslandCampina Hungária Zrt. másfél milliárd forintos bővítést hajtott végre a mátészalkai gyárában, ahol többek között a Túró Rudit is előállítják. A vállalat napi egymillió Pöttyös Túró Rudit gyárt. Bővítette gyártó- és csomagolókapacitását a Túró Rudit is előállító FrieslandCampina Hungária Zrt., a másfél milliárd forint értékű, saját forrásból megvalósult beruházást kedden adták át a holland tulajdonú cég mátészalkai telephelyén.

A DVM group Design & Build üzletágának vezetésével Malata Gyulát bízta meg, aki a cégcsoport D&B jellegű munkáinak projektszintű irányítása és koordinálása mellett a megrendelőkkel való zökkenőmentes kapcsolattartásért is felel. Mandátuma kiterjed a tervezési, kivitelezési, vállalkozási és fenntarthatósági részlegek együttműködésének hatékonyságnövelésére is, így az információ kellő mélységben és részletességgel jut majd el az adott D&B projektben részt vevő munkatársakhoz.

A legnagyobb lengyel online piactéren naponta 1,2 millió terméket vásárolnak a felhasználók. Sehol nem virágzik úgy az e-kereskedelem most Európában, mint a mi régiónkban: idén a szektor a legnagyobb bővülésre Csehországban számíthat, ahol a növekedés mértéke 2021-ig várhatóan az évi 16 százalékot is el fogja érni. A piac itthon is gyors ütemben bővül. Az online kiskereskedelem mérete négy év alatt 273 milliárdról 669 milliárd forintra nőtt.

Miközben soha nem látott foglaltsági aránnyal működnek a magyar hotelek, a szakértők állítják, van a gyógyszállónál jobb hotelbefektetés is. Ráadásul a piacot uraló két wellnesslánc, Európa legnagyobb gyógyszállócsoportja, a nemrég a Danubius-resortokat is márkaneve alá vonó Ensana, valamint a Mészáros-érdekeltségben levő Hunguest hotelek mellé nagyüzemben már csak egy különleges, Magyarországon még sosem látott termékkel lenne érdemes beszállni. A gond csak az, hogy a magyarok inkább pancsolni szeretnek, nem fizetnek külön szolgáltatásokért.

A kozmetikai szektorba is beszáll Balogh Levente. A Szentkirályi ásványvizet sikerre vivő tulajdonos-menedzser Vízangyal néven dobja piacra új termékcsaládját jövő év elején. Az ásványvíz, a gyermekpezsgő és az energiaital után a kozmetikai szektorba is beszáll Balogh Levente. A jövő év elején piacra kerülő Vízangyal termékcsalád kétéves fejlesztő munka eredményeként jött létre, és januártól fél éven át kizárólag a Rossman üzletekben lesz kapható.

Hongkongban már majdnem négy hónapja zajlik tüntetéssorozat, a Kína ölelésében élő városállam utcáin szinte állandósultak az összecsapások a törékeny autonómiájukat féltő demonstrálók és a rend fenntartása érdekében egyre keményebb eszközökhöz nyúló hatóságok között. Hongkongban már a 2014-es tüntetések alatt is fontos szerepet játszottak egyes mobilos appok és úgy általában az internet, de a mostani események során a technológia még inkább alakító tényezőnek bizonyul.

A Hungexpón 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek - közölte a Hungexpo az MTI-vel hétfőn.

Itt az ősz, lassan mindenki visszarázódik a megszokott kerékvágásba, újra beindult a munkagépezet. A munkaerőhiány következtében egyre-másra jelennek meg a csábítóbbnál csábítóbb ajánlatok, ezzel párhuzamosan viszont egyre nagyobb HR-kihívásokkal néznek szembe a cégek. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen munkakörnyezetet tudunk kínálni a jelentkezőknek.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője