2026. április 12., vasárnap - Gyula

A vállalati döntéshozók csaknem fele úgy gondolja, hogy a pénzügyi szektorban munkahelyeket veszélyeztet a mesterséges intelligencia – derül ki az EOS-csoport fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.

Huszonhárom év kihagyás után ismét lesznek a piacon Nokia márkájú tévékészülékek - hívja fel a figyelmet a hvg.hu cikke.

Befejeződött a szegedi és a debreceni plázák rekonstrukciójának első fázisa. Az augusztus végén megkezdett modernizáció első ütemében az eddig ráfordított mintegy egymilliárd forintból a bevásárlóközpontok belső terei újultak meg, így a létesítmények új burkolatokkal és bútorokkal, valamint megújult szolgáltatásokkal és üzletekkel várják a vásárlókat.

Összesen 29 ezer négyzetméternyi felszín feletti bérbeadható irodával épül meg a GTC Pillar komplexum, már az is ismert ki bérli majd az épület egészét – derül ki a építész tervező ZDA Zoboki iroda sajtóközleményéből.

2019. december 9-én sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy a ZalaZONE Járműipari Teszt­pálya sikere érdekében az ausztriai AVL céggel alakít közös szervezetet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint az egerszegi tesztpálya.

Magyarország első és Európa legnagyobb virtuális valóság élményparkját kár lenne kihagyni! A szórakoztatás eddig sosem látott formája a jövő vidámparkjába kalauzol.

A hazánkban is érezhető lehűlés az Alpok síterepeit, a környező országok gleccsereit is érinti, aminek köszönhetően a hétvégén kezdetét vette a síszezon Szlovéniában.

Magyarországon elsőként nyitott az Intersport Síaréna, ahol november 30-a óta folyamatosan gyártották a havat az A1-es és A7-es pályákra.

A 2486 preferált kistelepülésen 2022. június 30-ig visszaigényelhető az új lakás áfája. Az ugyanezen kistelepüléseken vásárolt használt lakás korszerűsítése és/vagy bővítése esetén is visszaigényelhető az áfa - döntött a kormány.

Csodás irodákban dolgoznak a hazai szolgáltató központok, hiszen töretlenül népszerű Budapest és a magyar nagyvárosok a globális szolgáltató központok (BSC-k vagy SSC-k) körében, hiszen alig távoznak, többen jönnek, az itt lévők túlnyomó része pedig bővül, összetettebb feladatokat lát el.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője