2026. április 12., vasárnap - Gyula

Egyre nagyobb a szupergazdagok és a szegények közötti szakadék: 2019-ben a 26 legtehetősebb ember globálisan annyi vagyonra tett szert, mint a legrosszabbul élő 3,8 milliárd összesen. Mindez azt mutatja, hogy a jóléti olló egyre szélesebb a két társadalmi réteg között.

Nem könnyű elérni, hogy egy friss vállalkozásról írjon a hazai sajtó, de az még valószínűtlenebb, hogy ennek az újságcikknek a hatására jelentkezzen egy befektető. Pedig pontosan ez történt a magyar kraft sörfőző startuppal, a MONYO-val, amelyben a magyar LISS szerzett részesedést, hosszú távú befektetőként - írta meg az origo.hu.

Kifli.hu néven új online szupermarket és piactér nyílt Magyarországon; mivel a már működő cseh rendszert vezették be, így az induláshoz szükséges ráfordítás 5-6 millió euró volt.

A négycsillagos butikhotel április elsején, a Continental Group ötödik tagjaként nyitja meg kapuit a Belgrád rakparton, 200 fős konferenciateremmel és tapas jellegű ételeket kínáló étteremmel.

Megdöbbentő eredményre jutott a G7.hu, amikor utánanézett annak, mekkora szerepet töltenek be az ország gazdaságában azok a cégek, amelyek központja a budapesti Váci út Nyugati pályaudvar és Újpest Központ metrómegálló közti részén találhatók.

Mostanában rengeteg hír foglalkozott az úgynevezett 5G-vel, köszönhetően annak, hogy megkezdték működésüket az első ilyen jellegű hálózatok, illetve boltokba kerültek a technológiát elsőként támogató eszközök. De pontosan mi is ez az 5G? Miért is hasznos? Van egyáltalán értelme? Miért és kinek lehet jó? Haraszti Tibor cikkében ennek járt utána!

Korábban soha nem látott verseny zajlott Miamiban az S4 kiberbiztonsági konferencián, ahol most először nem autókat, webböngészőket vagy más népszerű appokat vettek elő, hanem ipari vezérlőrendszereket törhettek fel a csapatok.

A koreaiak úgy tartják, hogy az étel gyógyít, hogy nagyon sokat számít az, hogy mit eszünk, és az étel hogyan van elkészítve. Ha a koreai gasztronómiáról beszélünk, akkor a legismertebb konyhai módszer a fermentáció, vagyis az erjesztés, amit persze más nemzeteknél is jelen van, lásd például a skandináv országokat, és amit már a fine dining éttermek is egyre inkább a magukénak éreznek. Legismertebb nemzeti ételük, a kimcshi is így készül, és nélküle nem létezne a koreai konyha másik zászlóshajója, a bibimbap se. A kóreai konyha magyarországi térhódításáról az index.hu készített összeállítást.

2018 végén nagyot szólt, amikor megírtuk, hogy az OTP piaci értéke már nagyobb, mint a második legnagyobb német banké. Most az OTP már közel kétszer akkora, mint a Commerzbank, és több ismert külföldi nagyvállalatot is maga mögé utasított, nagyobb, mint a Renault, a Carrefour vagy az American Airlines.

Az úgynevezett Football Leaks botrányt kirobbantó portugál hacker, Rui Pinto áll az Afrika leggazdagabb nőjének számító Isabel dos Santos csalással megszerzett vagyonát leleplező, Luanda Leaks nevű kiszivárogtatási botrány mögött is - hozták nyilvánosságra hétfőn az őrizetben lévő férfi ügyvédei, írja az MTI.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője