2026. április 12., vasárnap - Gyula

Jó ütemben fektettek be ingatlanba a Magyar Nemzeti Bank alapítványai. A vagyongyarapodás a tavalyi év utolsó negyedében félmilliárd forint volt és ebbe még nem számították bele az idei év első nagy ingatlaneladását, amely több mint 3 milliárdos hasznot hozott.

Közös erőfeszítést igényel a biztonságosabb és jobb internet, különösképpen Magyarországon. Hazánk sereghajtó a tekintetben, hogy a felhasználók mennyire értékelik biztonságosnak a kiberteret – derül ki a Microsoft Digital Civility Index (DCI) idei kiadásából. A kutatás azt mutatja meg, mennyire érzik magukat veszélyben az online térben az adott ország felhasználói. Magyarországon két év előrelépés után most ismét rosszabbnak érzik a helyzetet a felhasználók.

Megszaporodnak a kibertérben a militánsok és a propagandisták – állapította meg a Kémelhárítási és Biztonságpolitikai Központ (NCSC) nevű amerikai intézet hétfőn közzétett jelentése.

Az áremelkedés lassulása csupán árkorrekciót jelez az ingatlanpiacon, nem recessziót, ha pedig továbbra is növekednek a jövedelmek, néhány év stagnálás után ismét felpöröghet a kereslet – állapították meg az OTP Ingatlanpont szakértői.

Korábban már írtunk róla, most azonban hivatalosan is megjelnent a BÉT holnlapján a közlemény, miszerint a Finext Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság tájékoztatja a befektetőket, hogy 100% tulajdonában álló leányvállalata, a Corvin 5 Projekt Ingatlanfejlesztő Kft. a 2019. szeptember 20. napján megkötött adásvételi szerződésben vállaltaknak megfelelően eladja a Corvin Technology Park irodaház második ütemét az OTP Prime Ingatlanbefektetési Alapnak.

A retour áruk forgalmazása a nemzetközi piacon már régóta jelen van, de a legnagyobb áttörést az online vásárlások szabályozása hozta meg az üzletágban. Egy magyar startup online áruházában akár a bolti ár 5-45 százalékáért juthatunk hozzá szinte bármilyen termékhez az elektronikai cikkektől a sportfelszereléseken át az ékszerekkel bezárólag. Az xlxbox.com egy folyamatosan frissülő, több mint négymillió terméket számláló adatbázissal várja látogatóit.

A Codic Hungary jelentős, 11 300 négyzetméter irodaterületre szóló bérleti szerződés aláírásával zárta a 2019-es évet. A Green Court Office irodaház befejezésére 2022 elején kerül sor, azonban már a kivitelezés 7. hónapjában az irodaterületek 65%-a bérbeadásra került.

Egy 115 ezer négyzetméteres fejlesztési területet vásárolt a XIII. kerületben, közvetlenül a Duna-parton a Cordia – derül ki Budapesti Értéktőzsde közleményéből. Bár a fejlesztési tervekről egyelőre nem lehet tudni, a hasonló léptékű lakópark-építéseket elnézve, minimum 1000 lakás beépítésére lehet alkalmas a terület.

Péntek délután egy hackercsoport feltörte a Facebook és a Messenger Twitter- és Instagram-fiókjait és kiírták, hogy "még a Facebook is meghekkelhető" - írja az Index.

Több ígéretes körzet van az országban és a fővárosban, ahol a következő 5-10 évben masszív pénztermelés folyhat az ingatlanpiacon. Most induló sorozatunk első részében Debrecen és környékének lehetőségeit és a fejlődést hátráltató tényezőket tárjuk fel.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője