2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

Az Év Irodája csapatához tartozó Up Agency október 14-22. között már második alkalommal rendezi meg az Office Week rendezvénysorozatot, ahol az irodapiac legújabb trendjeit mutatják be számtalan színes programmal, előadással és kerekasztal-beszélgetésekkel. Ma az első napon bejárhattuka CPI myhive Átrium Park irodaházát, ahol maximálisan a dolgozói jóllétet tartják szem előtt. De részt vehettünk a Cityplant „Életet viszünk az irodába” workshopján is, ahol megtudhattuk, hogy tegyük élhetővé és esztétikussá az irodánkat igazi zöld növényekkel. 

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac - derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.

Október 7–8-án tartották a Kognitív Mobilitás 2024 konferenciát a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, a Bosch szakmai védnöksége mellett. Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és a társadalomtudományok, valamint a művészetek képviselői egymással összefogva keresik a válaszokat a jövő kihívásaira – ez a kognitív mobilitás.

Richter Gedeon és Robert Bosch egymástól távol, de ugyanabban a korban éltek és tizenegy év eltéréssel ugyanazon a napon, szeptember 23-án születtek. A két feltaláló más-más területen tevékenykedett, de munkásságuk hatalmas változást hozott a gyógyszer-, és autóipar terén. Vállalataik, a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt közösen hívták életre az Innovátorok Napja rendezvényt, amelynek keretében az innováció fontosságáról és idén a Z-generáció jövőformáló szerepéről is szó esett.

Az Aréna Business Campus néven ismert irodapark immár Olympia néven jelentkezik, friss arculattal és innovatív szemlélettel, amellyel Budapest egyik legmodernebb irodakomplexumává kíván válni. A piaci környezet változásaira reagálva az Olympia a munkahelyi trendekre, például a távmunka és hibrid munkarend terjedésére épít, amelyek a csapatmunkát és a rugalmasságot helyezik előtérbe. A Hungária körúti projekt átnevezése Olympia névre egy határozott lépés az alkalmazkodóképesség és az innováció felé, válaszolva a bérlők egyre növekvő igényére a vonzó irodai környezettel történő munkáltatói márkaépítés iránt.

Közel tízezren látogattak el október 4. és 6. között Magyarország egyik legnépszerűbb otthonkiállításának helyszíneire, ahol egy rekorddöntésnek is tanúi lehettek. A 4 Helyszín Konyha&Otthon kiállításon felállították az egyszerre bemutatott legtöbb konyha és szoba mintaenteriőr hazai rekordját, így az érdeklődők 237 berendezett konyhából és szobából inspirálódhattak. Az esemény központi programhelyszínén a fő attrakció a látványkonyha volt, ahol sztárok főztek és kóstoltatták a látogatókat.

Rossz hír érkezett, el kell búcsúznunk az egyik legrégebb óta gyártott keksztől, amelynek sokoldalú felhasználhatóságát és jellegzetes ízét mindenki ismeri. A már-már hungarikumnak számító Győri Otthon háztartási keksz 117 év után szűnt meg. Bár a múlt heti döntés pusztán üzleti, sokakat elszomoríthat.

Hannover Messe 2025! Nyisson új piacokat, szerezzen új üzleti partnereket, és helyezze vállalkozását a nemzetközi figyelem középpontjába! Kérjen személyre szabott tájékoztatót vagy akár konkrét ajánlatot most!

Közös edukációs kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Arató András, vagyis Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar mémlegenda a tőle megszokott humorral ötvözve ismert slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módját. A cél, hogy felhívják a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára, hirtelen szívhalál esetén az első 3-4 perc ugyanis létfontosságú, és a másodpercenkénti két mellkasnyomás életet is menthet.

Hosszú évek óta igyekeznek rájönni arra, ki is állhat a bitcoin nevezetű kriptovaluta megalkotása mögött, ám az eddigi próbálkozások mind kudarcot vallottak. Egy nemrég megjelent dokumentumfilmben ugyanakkor egy új nevet dobtak be a kalapba a fizetőeszköz lehetséges atyjaként.

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

More details
Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

More details
A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

More details
A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője