2025. június 17., kedd - Laura

Sokszor abba a csapdába esünk, hogy van egy termékünk vagy szolgáltatásunk, és azt gondoljuk, hogy elegendő csak pár hirdetést megvásárolnunk, kinyomtatnunk pár fontos adatot tartalmazó brossúrát és kész is vagyunk. Majd ezt követően a feladatlistánkon nagy elánnal kipipáljuk a marketing boxot

Október 10-én már hatodik alkalommal rendezik meg a Polgár Judit által alapított, és mára már nagy hagyománnyal bíró Világsakkfesztivált, amely a pandémia miatt idén az online térbe költözik.

Időutazás, súlyos történelmi múlt, évezredes cseppkövek, boros élmények és adrenalinnövelő kedvtelések helyszínei bújnak meg a város alatti barlanglabirintusokban.

A Budapest Art Week (BAW) az ország egyetlen olyan képzőművészeti eseménysorozata, amely galériákat, múzeumokat és kiállítótereket fog össze.

A Tesla azt közölte a kaliforniai Fremontban található autógyárában dolgozókkal, hogy egyik volt kollégájuk még szeptemberben szabotálni akarta a termelést – derült ki egy belső levelezésből.

Továbbra is hatalmas az igény a rugalmasabb időbeosztású, tanfolyami rendszerben induló képzések iránt, de a felnőttképzők már csak decembert 31-ig indíthatnak OKJ-s képzéseket. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a felnőttképzők több őszi csoportot is indítanak a tanulni vágyóknak.

Nagyobb volumenű beszállítói tevékenység a kiske­res­­kedelmi láncoknak, a webáruház és az ex­port erősítése – ezek lehetnek járvány ide­jén a legfőbb me­ne­kü­­lő­­utak a vitamin- és sport­ital­gyártó cégek számára.

Ősszel a külföldi utazások szinte teljesen ellehetetlenültek, így jelenleg nagyobb volumenű határon túli pihenésre jelenleg csak azok vállalkoznak, akiknek hazaérkezés után a 10 napos karantén vagy a 2 negatív koronavírus-teszt költsége nem okoz problémát. Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője arról beszélt, a járvány terjedését megfékezni hivatott korlátozások miatt a belföldi turizmus ősszel is csúcsokat dönthet majd vidéken, ezért a termálvizes gyógyfürdők mellett a borvidékek és a karácsonyi ünnepkörben az adventi vásárok is felkapott úticélnak számítanak majd.

Komplex, többlépcsős edukációs programsorozatot indít a Lidl a hazai termelőkért. A hazai termelők támogatására és beszállítói partnerkörének további bővítésére a Lidl Magyarország Lidl Akadémia Plusz néven komplex edukációs programot indít – tudatta Langó Károly PR tanácsadó.

Idén tavasszal a koronavírus-járvány magyarországi megjelenésekor a Danubius Hotels bevételei egyik napról a másikra nulla forintra csökkentek, minden foglalásuk eltűnt. A teljes szállodalánc bezárt, csak a házak felügyeletével megbízott kollégák dolgoztak a helyszínen – közölte a Danubius Hotels.

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

More details
Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

More details
Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője