2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Archívum

Júniusban rendezik meg az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivált

2021-05-12 251

Az idén 10 éves jubileumát ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál június 10-13. között a korábbiakhoz hasonlóan színes és izgalmas irodalmi és zenei programokkal, de ezúttal új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Bookline támogatásával várja mindazokat, akik kíváncsiak a legfrissebb megjelenésekre, egyedi zenei-irodalmi koprodukciókra vagy a rég nem látott írókra.

„A Margót sikeresen rendeztük meg tavaly nyáron online, de 2021-ben újra azokat a célokat szeretnénk elérni, amiket az indulásunkkor, tíz évvel ezelőtt: találkozni a magyar irodalommal, megtalálni a számunkra fontos szövegeket és szerzőket, és együtt lenni” – mondta Valuska László a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója. A részletes program május közepétől lesz elérhető a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán.

A szervezők számos könyvbemutatóval,a legfrissebb megjelenésekkel várják a látogatókat. A Margón mutatja be új kötetét többek között Spiró György, Barna Imre, Fábián Janka, Závada Péter, Beregi Tamás, Finy Petra, Hartay Csaba, Babiczky Tibor, Szvoren Edina, Bérczesi Róbert, Kukorelly Endre, Varró Dániel és az elmúlt évek hagyományait követve bemutatkoznak az idei Libri irodalmi díjasok is, Bereményi Géza és Grecsó Krisztián.

„Számunkra a legfontosabb az olvasás és a könyvek népszerűsítése. Szeretnénk bemutatni annak, aki olvas, és annak is, aki nem, milyen csodák történhetnek velünk naponta, ha elmélyülünk egy történetben. A Bookline és a Margó Irodalmi Fesztivál a kezdetek óta ugyanazt gondolja a könyvekről: különleges találkozások ezek, és mindkét csapat azon dolgozik, hogy a könyvek határozzák meg mindennapjainkat” – emelte ki Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing és kommunikációs igazgatója.

A Margó szervezői igazi különlegességekkel is készülnek a júniusi eseményre. Többek között itt lesz először látható a Vecsei H. Miklós és barátai közös produkciója, a Csoóri Sándor műveiből összeállított, Párbeszéd, sötétben című koncert, Závada Péter Gondoskodás című új verseskötetét mutatja be zenész barátaival, illetve újra fellép az első Margó programjából kinövő Rájátszás is, Beck Zoltán, Egyedi Péter, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Grecsó Krisztián, Háy János és Kemény István zenés irodalmi formációja.

A Margón kerül sor a Mastercard® egyedülálló kezdeményezése, az Alkotótárs ösztöndíjprogram első díjátadójára, amelyet a kiíró a Könyves Magazinnal szakmai együttműködésben valósít meg. A tavasszal útjára indított pályázat célja a fiatal, de már nem pályakezdő szerzők támogatása, hogy egy évig csakis az alkotásnak szentelhessék idejüket.

2021 júniusában a megújult, egész nyárra változatos és minden műfajt felsorakoztató, komplett programokkal készülő Városmajori Szabadtéri Színpad lesz a Margó otthona.

A szervezők kiemelték, hogy a járványügyi előírások betartása mellett kiemelkedően fontos szervezési szempont, hogy a látogatók biztonságban érezzék magukat: a tágas és levegős, ültetett szabadtéri programok oltási igazolvánnyal látogathatók.

A több száz éves parkban a modern, 800 férőhelyes szabadtéri játszóhely, a Bookline busz, a Bisztró színpad és a kialakított olvasósarkok különleges hangulatú, igazi nyári Margó fesztivált ígérnek.

(Forrás: szinhaz.online)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Giorgio Armani öröksége

Giorgio Armani öröksége

More details
Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

More details
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője