2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Az üzbég Qanot Sharq Airlines 1998-ban kezdte meg működését az ország első magántulajdonú légitársaságaként, 2012-ben történt leállása előtt utas- és áruszállító járatokat üzemeltetett Boeing 757-es…
A versenyhétvége négy napja alatt 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren…
Hiába nézünk szinte mindent a monitor előtt, a papír alapú dokumentálás és iratkezelés továbbra is erősen a mindennapjaink része. A hagyományos, ózont termelő nyomtatók ugyanakkor…
A kertészkedés és a mezőgazdaság iránt érdeklődők számára egyre több út áll nyitva, amelyek egy új, értékteremtő szakmához vezethetnek. Ma már számos olyan képzés létezik,…
Izgalmas nemzetközi hagyományok kíséretében ballagtak az UWC Magyarország Egyesületének középiskolásai. Elérkezett a tanév vége, az idei tanulmányi zárás pedig az UWC Magyarország Egyesületének is mozgalmas…
Mi egyértelműen a jogszabályok szerinti működés és a pártatlanul szabályozott egyenlő verseny melletti foglalunk határozottan állást. Álláspontunk szerint a jogszabály világos megfogalmazásával szemben a védjegyek…
A magas beruházási és fenntartási költségek miatt egyre többen döntenek úgy, hogy nem vásárolnak mosógépet. Miklovicz Bertold elmondta, a statisztikák szerint egy héten akár egy-másfél…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője