2025. december 23., kedd - Viktória

A komissiózás automatizálását segíti egy új megoldás. A raktárakban a válogatási, komissiózási feladatok több mint 90 százalékát még ma is kézzel végzik, melynek biztosítása egyre…
Ötven évvel ezelőtt Egyiptom és Szíria megtámadta Izraelt, mégis Szaúd-Arábia lett a háború legnagyobb nyertese. Kereken ötven évvel ezelőtt került sor a jom kippuri háborúként…
Az idei év olyan megoldásokat helyezett előtérbe a honlapok területén, melyek megvalósításával a felhasználói élményt és elköteleződést is növeli lehet a honlapok látogatói közt. Azáltal,…
Újranyitott egy ikonikus kisvendéglő a budai Várban, a Fekete Holló. A Fekete Holló Kisvendéglő a történelmi Budapest szívében, a Budai Várban található, az Országház utca…
A hazai úttörők egyikeként a tervek szerint 2024-től a Klikkmarketing is bevezeti a négynapos munkahetet. Gál Kristóf, a cég tulajdonosa arról beszélt, az innovációk területén…
A kormány célja, hogy hazánk minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, ennek érdekében júliustól átalakult a hulladékgazdálkodás és a brüsszeli elvárásoknak megfelelően bevezettük a kiterjesztett…
A lakásfelújítás, azon belül pedig a fürdőszobák felújítása sokaknak okozott már fejtörést és bosszúságot. A valóban jó szakemberekre hónapokat kell várni, rengeteg a kosz, mérgesek…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője