2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek

Feltörtek egy fontos orosz szervert, ezeken dolgozhatott a KGB utódja

2019-07-22 1180

Több olyan projektet sikerült megszereznie egy hackercsoportnak, amelyet vagy már megvalósított, vagy még csak elméletben dolgozott ki az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat. Ismét egy hackelés kapcsán került elő Oroszország neve, ám ezúttal nem végrehajtók, hanem célpontok voltak.

A ZDNet beszámolója szerint az 0v1ru$ nevű hackercsoport még július 13-án jutott be a SyTech nevű cég szervereire, amely a KGB egyik utódszervezeteként működő Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) partnere. A támadás során 7,5 TB adatot szereztek meg, amely számos olyan projektet tartalmaz, amin az FSZB már 2009 óta dolgozik. Ezek egy része csupán kutatási anyag, másokat azonban meg is valósítottak.

A beszámoló szerint a legjelentősebb ilyen projekt a Nautilus-S volt, amely során lényegében megpróbálták visszafejteni a Tor-felhasználókat, valamint azt, hogy milyen eszközöket használnak. A munkát még 2012-ben kezdték meg, és 2014-ben már használhatták is a metódust, svéd kutatók ugyanis ekkor fedezték fel az oroszok tevékenységét. Az egyelőre nem egyértelmű, hogy mennyire járta sikerrel, a cél azonban az volt, hogy elhallgattassák a politikai ellenfeleket.

A megszerzett adatok alapján a többi projekt már nem volt ennyire ambiciózus. A Hope nevű projektben például feltérképezték az internet oroszországi szakaszát, és azt, hogy miként kapcsolódik más országokhoz. A Nautilus a közösségi oldalakon található adatokat gyűjtötte össze, a Reward a peer-to-peer csatornákba akart bejutni, míg a Mentor az orosz cégek e-mailjeibe igyekezett belenézni. Ezen kívül volt még eg Tax-3 nevű projekt is, ami egy intranetet hozott volna létre a legfontosabb politikai szereplők és döntéshozók számára, hogy bizonyos információkat eltitkoljanak más politikusok elől.

A SyTech weboldala elérhetetlenné vált a támadás után, a cég pedig nem válaszolt a sajtó megkeresésére.

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője