A Facebook a Ray-Ban szemüvegeit is gyártó olasz Luxotica nevű céggel állt össze, hogy elkészítse az első AR-szemüvegét.A kiterjeszett valóság-szemüvegeknek (AR) akkor lesz igazán értelmük, ha egy olyan készüléket kell viselni, ami méretre és kinézetre is pontosan olyan, mintha egy egyszerű szemüveget viselnénk. Ezen gondolatból indulhattak ki a Facebook mérnökei is, amikor nekiálltak, hogy elkészítsék a cég első AR-szemüvegét. És a jelek szerint nagyon jól állnak.
Magyar idő szerint szerda este maga Mark Zuckerberg jelentette be a Facebook Connect nevű – online megtartott – konferencián, hogy a jövő évben érkezik a vállalat első AR-szemüvege. Zuckerbeg szerint a készülék a Project Aria nevű kísérleti prototípus eddigi legjobb változata lesz, amelynek valós körülmények közötti tesztelését a Facebook alkalmazottai még ebben a hónapban elkezdik.
Az eszközt igyekeztek úgy elkészíteni, hogy az valóban hasonlítson egy szemüvegre, ennek érdekében pedig nem kisebb vállalattal, mint az olasz Luxoticával álltak össze. Ez az a cég, amely például a Ray-Ban szemüvegeket is készíti. Az olaszok a keretet tervezik meg, a Facebook pedig a hardvert adja majd hozzá. A két dologból viszont már sejthető, hogy nem egy filléres kütyüről lesz szó.
A teljes cikk: Bemondta Zuckerberg: 2021-ben jön a Facebook első kiterjesztett valóság-szemüvege