2025. május 30., péntek - Zsanett, Janka

Versenypiaci hírek

Bécs veszi át Messe Wien vásárközpont irányítását

2024-11-20 714

Bécs városa 2025-től átveszi a Messe Wien irányítását. Erre azért van szükség, mert az eddigi tulajdonos az RX Global kivonul Ausztriából – – írja a GD Consulting blogja alapján azuzlet.hu.

A gazdasági kihívások és a rendezvényipar lassú helyreállása a koronavírus-járvány után szerepelnek visszavonulás hivatalos indokai között. A városi Wien Holding nemcsak az RX Wien GmbH-t és annak munkatársait veszi át, hanem a „Messe Wien” márkára, valamint népszerű szakmai és közönségkiállításokra, mint pl. a Ferien Messe utazási kiállításra, a Bécsi Ingatlan Kiállításra vonatkozó jogokat is.

A Bécs város számára az átvétel stratégiai lehetőséget kínál. „A Messe Wien döntő motorja a gazdaságunknak és Bécs nemzetközi láthatóságának” – mondta Peter Hanke gazdasági tanácsnok. „A Messe Wien évek óta Európa egyik legjelentősebb rendezvényhelyszíne, és lényeges hajtóereje a turizmusnak és a gazdaságnak a régióban. A városi kézbe való visszatéréssel várhatóan Bécs tovább tudja erősíteni vezető kongresszusi városi pozícióját. A város stratégiai tervei nemcsak az infrastruktúra modernizálását, hanem új rendezvényformátumok és piacok feltárását is magukban foglalják” – nyilatkozta a város gazdasági és a turisztikai ügyekerét felelős tanácsnoka, aki egyben a Wien Tourismus elnöke.

Az átvétel középpontjában a munkahelyek megőrzése és a működés zökkenőmentes folytatása áll. Minden meglévő munkahelyet megőriznek, és a működés megszakítás nélkül folytatódik. A tervek szerint az átvétel hivatalosan a év végi időszakban fejeződik be. Ezt követően a Messe Wien a Wien Holding részeként újra városi önállósággal működik. Közép-Európa legnagyobb szabadidős és Turisztikai várárát jövőre január 16 és 19 között rendezik meg.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

More details
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

More details
Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Budapestről fejlesztik a világ vezető egyetemei által használt szoftvereket

Budapestről fejlesztik a világ vezető egyetemei által használt szoftvereket

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője